Lázár János is beállt a Kezet Nem Fogók dicstelen csapatába

Föld S. Péter 2019. szeptember 6. 08:22 2019. szept. 6. 08:22

A történet: Lázár János nem fogott kezet Márki-Zay Péterrel. Az eset egy bírósági tárgyaláson történt, melynek előzménye, hogy Lázár feljelentette a hódmezővásárhelyi polgármestert, amiért az, állítása szerint, becsületsértő megjegyzéseket tett rá a Szeviép-ügyben. A felek a bírósági tárgyalás előtt futottak össze, de Márki-Zay hiába nyújtott kezet Lázárnak, az nem fogadta el a feléje nyújtott jobbot. Nem előzmények nélküli, amit Lázár tett: 2006 márciusában Sólyom László köztársasági elnök nem fogott kezet a kitüntetett Fekete János bankárral, két évvel később pedig Blaskó Péter színművész utasította el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kézfogását. Az alábbiakban Lázár dicstelen elődeinek tetteit idézzük fel.

2006. március 15-én Sólyom László a március 15-i ünnepélyes díjátadáskor nem fogott kezet Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökével. Fekete János akkoriban nyolcvanon felül járó úriember volt, akinek sok minden a javára írható. Legjobb tudomásunk szerint például soha nem nyúlt le közpénzeket, nem ültette rokonságát zsíros állásokba és nem settenkedett homályos célzattal a letelepedési kötvények körül. Nem fotóztatta magát köztörvényes bűnelkövetők társaságában, és - a tisztességes emberek társadalmában ez is számít -, nem adott el egyetlen nap leforgása alatt 14, azaz tizennégy darab jelentős köztartozást felhalmozó fantomcéget Joszip Totnak és Kaya Ibrahimnak.

Sólyom úr a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepén mégis úgy találta, hogy keresztényi és nemzeti erény, ha nem fog kezet Fekete Jánossal. Nem Fekete János, hanem Sólyom László lett ettől kevesebb.

Két évvel később, 2008 márciusában az ünnepi díjátadáson Blaskó Péter színész döntött úgy, hogy nem veszi át a Kossuth-díjat a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől. Nyílt levélben közölte a lesújtó hírt a közvéleménnyel. Sok minden volt ebben az irományban, de leginkább az, hogy ő, Blaskó Péter nem akar kezet fogni a miniszterelnökkel. Mert akkor hogyan tudná ugyanazzal a „gyurcsányos” kézzel a gyerek arcát megsimogatni? Vagy a feleségéét?

Nagyon tiszta lehetett az a kéz, ha ennyire vigyázott rá a tulajdonosa! Valószínűleg még soha nem sározódott be, nem koszolódott össze. 1981-ben sem, amikor a Jászai díjat kellett átvenni. Nem Orbán Viktor Mihálytól, hanem az akkori pártállam valamelyik prominensétől. Akkor ennek a tiszta kéznek a tulajdonosa még nem volt annyira finnyás, mint bő negyedszázaddal később, nem tartott attól, hogy beszennyeződik a keze.

És e tiszta kéz tulajdonosa gond nélkül átvette 1986-ban az Érdemes Művész kitüntetést is. Akkor még, ha nem csal az emlékezetünk, Kádár János volt az első titkár. Korábban meg, szintén a pártállam idején, a Szocialista Kultúráért díjat sem utasította vissza Blaskó úr.

Most meg Lázár János döntött úgy, hogy e dicstelen listát tovább bővíti. Amúgy tényleg nem kötelező kezet fogni Márki-Zay Péterrel. Senkivel sem kötelező kezet fogni, legföljebb ha az ember nem akarja, hogy bunkó tahónak nézzék, elvárás az ilyen viselkedés.