Lefelé a lejtőn
Tanult barátaim a Facebookon – egymást túllicitálva – örülnek a Jobbik vesszőfutásának, hogy hovatovább elfogy a szélsőséges – korában még Orbán Viktor által is kedvelt – párt. Akkor megy össze a Jobbik, amikor próbál szabadulni bűnös múltjától, és vállalhatatlan arcának jó része már a Mi Hazánk nevű alakulatban fejti ki áldásosnak nem mondható tevékenységét. Vagy nem ott, hanem csendben lapulva, arra vár, hogy egy óvatlan pillanatban csatlakozhasson a Fideszhez.
Merthogy, és ez rendre elkerüli tanult barátaim figyelmét, a Fidesz már jó ideje jobbról előzi a Jobbikot. Nem a régi Jobbikot, amivel amúgy akkoriban nem volt baja, hanem a mostanit, amely jóval kevésbé szélsőséges, mint az, amelyiket Orbán Viktor még derék nemzeti ifjaknak nevezett, és sok sikert kívánt nekik jövendő politikai pályájukhoz.
Az én tanult barátaim úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy a Fidesznek és Orbán Viktornak egyetlen rossz szava sem volt az elmúlt időszakban a Mi Hazánk nevű párt tevékenységével kapcsolatban. Pedig, lehetett volna. A Mi Hazánk ugyanis nem más, mint a Jobbikból kivált vállalhatatlan figurák gyülekező helye. Ez azonban nem zavarja Orbánt és a Fideszt, megelégszik a mostanság rossz napokat élő Jobbik ekézésével.
Nem ejtek krokodilkönnyeket a Jobbikért, ez a párt sosem volt a szívem csücske. De értékelni kellene, hogy szabad szemmel is jól látható az igyekezet, ahogyan próbálnak megtisztulni. Egyre kevesebb vállalhatatlan mondat kapcsolódik hozzájuk, sokkal kevesebb, mint például amennyit a Fidesz prominenseinek szájából hallunk. Élén a miniszterelnökkel, aki ha úgy tartja kedve, cigányozik (Gyöngyöspata), ha azt látja célravezetőnek, a zsidóság ellen uszítja a nagyközönséget (Soros).
Értékelnünk kellene a Jobbik megújhodási szándékát, még ha hasra esni nem is kell tőle. Díjazni azt, hogy nem jobbra, hanem inkább középre tolódnak, és tudomásul kell vennünk, hogy a szimpatizánsaik nem mind nácik, sőt, egyre kevesebben azok. A nácik már jórészt a Mi Hazánkban gyülekeznek, nem kevés fideszes támogatással, és a Jobbik éppen e – igaz, maga tervezte – bélyegtől szeretne szabadulni. Nem kell szeretni a Jobbikot, annak viszont örülni kell, hogy akár taktika ez a részükről, akár nem, a normalitás irányába mozdultak el.
Ugyanez nem mondható el a Fideszről, amelynek legújabb frontembereitől, Takaró Mihálytól és Demeter Szilárdtól, a fiatal Orbán Viktor – úgy is, mint a Liberális Internacionálé egykori alelnöke – sugárban hányna.
