Legyen olimpia Budapesten!
Sértettség érződött a miniszterelnök hangjában, amikor arról beszélt a parlamentben, hogyha a budapestiek nem akarják, akkor nem lesznek világversenyek Budapesten. Sem kézilabda világbajnokság, sem semmi más. Volt már ehhez hasonló: amikor két és fél évvel ezelőtt, a népszavazás elől megfutamodva visszavonta a kormány az olimpiai pályázatot, Orbán Viktor álomgyilkosságról beszélt. Olyan miniszterelnöke van ma Magyarországnak, aki személyes sértésnek veszi, ha nem sikerül „maga felé hajlítania a valóságot”, vagyis, nem az történik, amit ő szeretne.
2017. február 24-én Orbán Viktor a Kossuth Rádióban nagyon csalódottan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy álomgyilkosság történt a budapesti olimpia ügyében. Emlékezetes, hogy a Momentum szervezésében, de az összes ellenzéki párt támogatásával, több mint negyedmillióan írták alá azt a népszavazási kezdeményezést, amelyben azt követelték, hogy ne a kormány, vagy Tarlós István – akkori - főpolgármester, hanem a sokat hivatkozott magyar emberek dönthessenek a budapesti olimpiáról. Ezen sértődött meg a kormány és ahelyett, hogy beleálltak volna a népszavazásba, visszavonták a jelentkezést.
Akkoriban – nem meglepő módon - Tarlós (volt) főpolgármester is hasonló véleményen volt, mint Orbán. Ő nem szokott olyan emelkedetten fogalmazni, mint a miniszterelnök, ezért azt mondta, hogy aki nem támogatja, hogy olimpiát rendezzenek Budapesten, és aláírja az olimpia elutasítását támogató népszavazási íveket, az nem szereti Budapestet.
Tarlós volt főpolgármester ebben (is) tévedett. A magyarok, minden ellenkező híreszteléssel szemben, szeretnék, ha lenne Budapesten olimpia. Örülnének annak, ha a magyar sportolók hazai közönség előtt mérkőzhetnének meg másokkal az aranyakért, és nemes küzdelemben győznének. Szeretnék, ha az egész világ látná, hogy mi magyarok milyen jók és tehetségesek vagyunk. Rendezésben, versenyzésben, mindenben.
Csak előbb még meg kellene oldani néhány problémát. Nem nagy dolgokról volna szó, említésre is alig méltó, mindössze sok pénz kell hozzá, és még több idő. De, mindenekelőtt, elhatározás. Szerény számítások szerint, ha már ma elkezdenénk, vagy legkésőbb holnap reggel 8 órakor, néhány röpke évtized alatt végezhetnénk.
Jó lenne például, ha megszűnne a szegénység. Vagy, legalábbis, jelentősen csökkenne. Lehetőség szerint a gyerekek nyomorát kellene először felszámolni, utána a felnőttekét. Mert szívszorító, elkeserítő és főként megengedhetetlen, hogy ma Magyarországon több százezer gyerek éhesen menjen iskolába. Nem azért, mert életforma náluk, hogy nem reggeliznek, ahogyan azt Harrach Péter, a kereszténydemokraták prominense állította. Az sem elfogadható, hogy télen sokan fáznak, és az utcán, vagy épp a saját lakásukban fagynak meg.
Még az olimpia előtt kellene költeni valamennyit az oktatásra. Nem keveset, sokat. Mert tényleg a tudás a jövő. Magyarország és az itt élő emberek jövője attól függ, hogy a ma nemzedéke mit és hogyan tanul, képes lesz-e lépést tartani a világgal, megfelelni az egyre növekvő kihívásoknak.
Aztán, ha már az oktatás is viszonylag rendben van, jöhetne az olimpia. De tényleg csak akkor, ha a kórházakban lesz elég orvos és ápoló, kötszer, gyógyszer és ágynemű. Nem maradnak el pénz és szakemberhiány miatt műtétek, s nem csak papíron, vagy a szólamok szintjén rövidülnek az elviselhetetlenül hosszú várólisták.
Ha ez is megvan, legyen Budapesten olimpia. Főleg, ha már a korrupcióval is elbántak azok, akiknek ez lenne a dolguk. Hogy ne lehessen lopni, de legalábbis, következmények nélkül semmiképp. Hogy az erre hivatott illetékesek ne pártolják, hanem üldözzék a bűnt.
Akkor jöhet Budapestre az olimpia, ha már nem az jut az eszünkbe, hogy a hatalom urai azért akarják a versenyeket, hogy többet tudjanak lopni. Ha mindez meglesz, a budapestiek, valamint az ország más településein élők is teljes szívvel támogatni fogják a budapesti olimpiát.
