Lovasi András: a gonosz birodalmában a rombolás lett az érték

HírKlikk 2018. december 26. 21:10 2018. dec. 26. 21:10

A gonosz birodalmában a rombolás lett az érték. Spirál ez, lefelé tart, mégsem vezet sehova – foglalja össze a magyar közéletet Lovasi András a valasz.hu-nak adott interjújában.

 „Én nem éltem meg tragédiának 2010-et. Úgy voltam vele, jó, nézzük meg akkor ezt. Voltak azért bennem kérdőjelek a kétharmad láttán. Kérdezgettem is egy fontos, beágyazott fideszes ismerősömet, hogy nem lesz-e ezzel gond. ’Vagyunk olyan okosak, hogy ne éljünk vissza vele.’ Ez volt a válasz. Pedig nem, nem olyan okosak.

– mondja Lovasi az interjúban.

Ő úgy látja, a mai rendszer szerint minden politika, és épp ez a gond.

„Elfogadom, hogy a magyar választók legnagyobb kisebbsége ezt a kormányt szeretné. Azt nem értem, miért ütközöm mindenhol beléjük és az általuk felállított játékszabályokba? Mi az a pedellusi düh, amellyel abba a nagyjából hárommillió emberbe, aki nem Fidesz-szavazó, folyamatosan sulykolják, hogy eltévelyedett korcs?"

Lassan megszokjuk ezt is – folytatja Lovasi -, pedig a normális alapállás az lenne, hogy én, mint adófizető, követelhetem azokat a szolgáltatásokat az államtól, amelyekre most esélyem sincs. Objektív közszolgálat, független bíróságok, ügyészség. Például.

De ezeket már nem is emlegeti senki, a kemény fideszesek sem állítják, hogy ezek léteznek. Csak éppen azt mondják, hogy jól van úgy, ahogy van. „És ez a végtelen primitív nyomasztás ezzel a migránsozással… Ma minden korábbinál élesebben látszik: a liberális demokrácia bizony még mindig a létező világok legjobbika.”

Hangsúlyozza, a liberális demokrácia nem a liberális párt uralmát jelenti. Konzervatív, keresztény párt is kormányozhat liberális demokráciában, keménykezű vezető is.

„Hurrá, ha az emberek többsége azt szavazza meg! Lényeg, hogy autokrácia olyanban nem tud kiépülni. Itt ki tudott. Egy rendszer, amelyben az emberi jóindulat, a szolidaritás, mindaz, ami a keresztény kultúrából nőtt ki, képtelen érvényesülni. A gonosz birodalmában a rombolás lett az érték. Spirál ez, lefelé tart, mégsem vezet sehova.”

Forrás: Válasz.hu