Magunknak játszunk demokráciát

Németh Péter 2019. szeptember 6. 10:03 2019. szept. 6. 10:03

Kiborította a bilit Szombathely fideszes alpolgármestere, vagy fogalmazzunk pontosan: volt fideszes alpolgármestere. Illetve: azt hiszi, hogy kiborította, pedig dehogy…

Az történt, hogy a pártjával már régebben konfliktusba került önkormányzati vezető lerántotta a leplet a kormány kommunikációs rendszeréről. Nyilatkozatában elmondta, idézem, „a frakciótársaimnak – meg nekem is, csak én nem hajtottam végre – kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalíciósnak, meg árulónak kell megszólítani a képviselőtársainkat”.

Normális országban egy ilyen eset után általános a felháborodás, az emberek hosszan taglalják, miként is működhet így a világ, és ebből nem kérnek a továbbiakban. Csakhogy a szombathelyi politikus már sokadik volt a sorban, aki belülről észlelte a diktatórikus irányítást, és ennek hangot is adott. Hangot is mert adni. A hangsúly, ha figyeltek, itt a belülről szón volt, ami persze egyszerre hiteles és hiteltelen. Hiteles, mert mégis csak bennfentesnek tűnő információ, de hiteltelen is, mert többnyire könnyű elintézni azzal, hogy a sértettség beszél az illetőből. Vagyis egy olyan rendszerben, amely meglehetősen zártan működik, megütközést hozhat a feltáró vallomás, ugyanakkor könnyű ellene védekezni, éppen a rendszer zártsága miatt.

Természetesen nem a szombathelyi alpolgármester volt az első, aki kibeszélte a kormányzati technikát és direktívát; nemrégiben például az állami televízió egyik onnan távozó tagja nyilatkozott arról, miként is kell a köztévének párttévéként működnie, vezetői hogyan, milyen utasításokkal kötelezik alkalmazottjaikat a Fidesz szolgálatára. De akadt már itt politikus, más is, aki hátat fordított az állampártnak – Holoda, Mellár, Illés, csak hogy néhányat említsek -, de ezek az ügyek sem hoztak fordulatot. Sőt: maradt minden a régiben, helyenként romlott is a helyzet. Igyekeztek olyan  törvényeket hozni, amelyek megakadályozzák az információszerzést, vagy ha ez – egyelőre  - nem sikerült, akkor hallgatásra kötelezték az illetékeseket.

Ma az állami apparátus nyugodtan megengedheti magának, hogy ne válaszoljon a szakma megmaradt szabad részének kérdéseire, sőt már azt is megengedi magának, hogy bírósági végzésnek is ellenálljon. A pofátlan válaszok rendszerét, vagy a válasz nélkül hagyott kérdéseket például épp a miniszterelnök személyes sajtósa, Havasi Bertalan járatta csúcsra, ő még attól sem riadt vissza, hogy fizikailag is távol tartsa a miniszterelnököt faggatni akarókat. Igaz, nem sokszor kell akadályt építenie: az újságírás döntő többsége belesimult a NER rendszerébe, a kormánynak, Fidesznek dolgozóknál alapfeltétel, hogy csak az ellenzék szereplőit lehet támadni. Nem lojalitás ez, azzal még nem volna bajunk, hanem elvtelen szolgálat.

De lépjünk vissza egy kicsit a szombathelyi emberhez, hisz vele kapcsolatban említettük a belső szót. Azt, hogy egy volt Fidesz politikus tálal ki a nyilvánosság előtt. De vajon szükséges-e a biztos tudásunkhoz az, hogy egy ilyen ismeret olyasvalakitől származzon, aki maga is átélte a központi irányítás mindennapjait. Nyilván nem. Számos nemzetközi jelentés készült már a magyar média helyzetéről, az EBESZ-től a nemzetközi újságíró szervezeten át, az uniós vizsgálatokig, mindenki pontosan látja, mi a helyzet Magyarországon.

Elég, ha csak a legfrissebbre utalunk, vagyis arra, hogy a Fidesz potentátjai, miként akadályozták meg azt, hogy a Médiatanácsba, amelynek mandátuma hivatalosan lejárt, ellenzéki képviselők is bekerülhessenek. De említhetném frissként az osztrák szakember nyilatkozatát. A Népszavának nyilatkozva mondta, elképzelhetetlen lenne, hogy Ausztriában egy választási kampányban a közmédiában ne adjanak teret az ellenzéki politikusoknak, ne legyenek televíziós viták. Ezt tehát Alexander Wrabetz, az osztrák közszolgálati tévé irányító testületének vezetője  mondta. Na és, válaszolhatnánk rá pestiesen. Semmi nem történik, Európa tudja, hogy mi zajlik Magyarországon, a magyar emberek vagy tudják, vagy nem akarják tudni, hogy mi zajlik. Itt senkit nem zavar, ha nem kap választ arra, milyen pénzből röpdös és vitorlázik a miniszterelnök adriai magánszigetre, mint ahogy az sem, vajon kinek a pénzét kezeli Mészáros Lőrinc.

Mondjuk ki bátran: a magyar nyilvánosság lényegében meghalt, Orbán nyugodtan hagyhatja, zárványként működni azt a néhányat, amely kritikusan viszonyul a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. A hazai közönség nem kíváncsi az igazságra, nem is kérdez, így aztán a válaszok sem lehetnek fontosak. Magunknak írunk, magunknak játszunk demokráciát. Rácsapunk a szombathelyi alpolgármesterre, hogy két nap múlva már ne is emlékezzünk rá.

Ki beszél ma már, például, a Schmidt Mária által puccsnak nevezett belső, fideszes-kormányzati konfliktusról?  A NER lekezelte.

Mint ahogy bennünket is.