Magyarország, az Ezer Blöff hazája

Föld S. Péter 2019. február 26. 05:55 2019. feb. 26. 05:55

A Professzorok Batthyány Körének elnöke, Náray-Szabó Gábor szerint nincs baj a sorosozással, mert az nem az értelmiségnek szól. Vagyis, nem gond, hogy a kormány hazudik, mert nem is akar igazat mondani, egyedül az a fontos, hogy hasson azokra az emberekre, akiknek a szavazatait ilyen ostoba hazugságokkal meg lehet szerezni.

Két évvel ezelőtt, 2017 februárjában Fürjes Balázs, a vizes vb-ért felelős kormánybiztos azt mondta a tévében, hogy a Dagály uszoda látványterve csak blöff volt. Ezzel akarták elnyerni a nemzetközi szövetség tetszését, de valójában tudták, hogy nem ilyet fognak építeni, hanem olyat, amit végül felépítettek. Vagyis egy korszerű, tetszetős, minden szempontból kiváló épület helyett egy dobozhoz hasonlító valamit.

A kormánybiztos ezzel azt is elismerte, hogy szándékosan vezették félre a nemzetközi úszószövetséget, mert így akartak előnyökhöz jutni másokkal szemben. Blöff volt tehát a szép terv, amit előkaptak valahonnan. Maguk sem gondolták komolyan. Talán kimásolták egy szaklapból, kölcsönvették egy kolléga munkájából. Ráadásul a vizes vb költségei is négyszeresére emelkedtek, az eredetileg 25 milliárd forintos összeg 100 milliárdra nőtt. Ez is blöff volt tehát, amit nem kell komolyan venni, mert nem azért mondják, mintha így is gondolnák.

Ez a Nemzeti Együttblöffölés Rendszere. Az Ezer Blöff országa, ahol nem a teljesítmény számít, hanem az, amit teljesítménynek hazudunk. Átverünk másokat, fifikásan próbálunk előnyökhöz jutni, s közben még büszkék is vagyunk magunkra, hogy milyen ügyesek voltunk. Más országokban is vannak ügyesek, de ezeket ott ügyeskedőnek nevezik, és nem a vállukat lapogatják, hanem megbélyegzik őket. Nem dicséretet kapnak, hanem pénzbüntetést, súlyosabb esetben börtönbe kerülnek.

Nálunk minden másképp van, igaz, ezen nincs mit csodálkozni. Orbán már évekkel ezelőtt elkotyogta a hazánkban állomásozó nagykövetek előtt, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz. Vagyis, Magyarország miniszterelnökét és a kormányt nem kötelezi az adott szó, ha csillogó uszoda helyett egy leharcolt bádogdobozt építenek, azt sem lehet számon kérni rajtuk. Ha a költségek nem maradnak az eredeti keretek között, hanem négyszeresére emelkednek, azon sem érdemes felháborodni. Ne tessék tiltakozni, hogy  demokrácia helyett diktatúra épül, akinek nem tetszik, fogja be a száját, különben megnézheti magát.

A szemünk előtt lett Magyarország az Ezer Blöff országa. Olyan hely, ahol senki és semmi nem számon kérhető. Megvetették velünk a jegyet, végignézetik velünk a mozit, és ha nem tetszik a film, akkor is elvárják, hogy tapsoljunk a végén.

Forrás: Hírklikk