Már nem is nyócévezik, hanem tizenháromévezik a Fidesz

NVZS 2019. június 12. 17:58 2019. jún. 12. 17:58

A tőle megszokott módszerrel tett rá egy újabb lapáttal a Fidesz az amúgy is rotyogó tűzre: egyidőben Lovász László MTA-elnök nemzetközi sajtótájékoztatójával a nagyobbik kormánypárt frakciója közleményt tett közzé az MTI-ben, amelyben nem kevesebbet állít, mint hogy – ki más, mint – Gyurcsány Ferenc egykori gazdasági minisztere akarta anno felszántani a Magyar Tudományos Akadémia egy részét. A néven nem nevezett miniszter Kóka János volt, aki nem pont így és nem pont ezt mondta – ahogy az a 13 évvel ezelőtti híradásokból pár klikkel előhívható.

Az abban az időben Orbán-párti ellenzéki Magyar Nemzet egy állítólagos olvasói levélre hivatkozva írta meg 2006 májusában, hogy a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere egy, a fiatal közgazdászok országos találkozóján elhangzott beszédében azt mondta: „Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak”.

Két tényről azonban valahogyan elfeledkezett beszámolni a Fidesz mostani közleménye.

Az egyik, hogy Kóka János szóvivője útján elismerte, hogy félreérthetően fogalmazott, valójában mondandója az volt, hogy kár finanszírozni az MTA hálózatának azon részeit, amelyek nem a versenyképességet szolgálják, ezért a forrásokat át kell csoportosítani a haladóbb területekre.

A másik, ami elkerülte a közleményt megrendelők és/vagy gyártók figyelmét: az MTA akkori – kormánybarátként nem nevezhető – elnöke, Vizy E. Szilveszter maga tudatta a nyilvánossággal, hogy Kóka telefonon közölte vele: nagyon sok mondatát rosszul értelmezik, és „valószínűleg mondott olyan mondatot is, amelyet nem kellett volna, mert nem is úgy gondolta, s ezért elnézést kért”.

Vizy ráadásul egyetértett Kókával abban, hogy javítani kell a versenyképességet, a kis- és középvállalkozóknak kell ötleteket adni. Ugyanakkor azt is mondta: irányított és alkalmazott kutatásokra természetesen szükség van, de az eredeti gondolatokat nem lehet leradírozni, kiirtani.

Szerettük volna megtudni, az azóta ismét üzletemberként tevékenykedő Kóka János miként értékeli, hogy ennyi év után bevonják egy napi politikai csatározásba, illetve, hogy ő hogyan emlékszik erre az ügyre. Amint Kóka visszahív minket, visszatérünk a kérdésre.

A Fidesz frakciójának a közleménye egyébként a DK frakcióvezető-helyettesének a mai sajtótájékoztatójára reagált. Arató Gergely a többi között hangsúlyozta, hogy „az elmúlt egy évben Palkovics László miniszter mindent bevetett annak érdekében, hogy a kormány megszerezze az akadémiai kutatóintézeteket, megszüntesse azok autonómiáját, s ezzel a tudományos szabadságot is megszüntesse Magyarországon”.