Márki-Zay Péter élhető, szerethető várossá tenné Hódmezővásárhelyt

HírKlikk 2019. október 13. 22:46 2019. okt. 13. 22:46

Élhető, szerethető, szabadon fejlődő várossá tenné Hódmezővásárhelyt Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) újraválasztott polgármester.

Az alföldi várost 2018 februárja óta irányító politikus vasárnap éjjel az MTI-nek elmondta: másfél év kemény munkájának tulajdonítja győzelmét, amit a város "korrupciótól és megfélemlítéstől megszabadítása" érdekében tettek. A Fidesz folyamatos aknamunkája is sokakat elfordított tőlük, a vásárhelyiek elutasították a megfélemlítést zsarolást - mondta a polgármester.

Márki-Zay Pétert biztos többség támogatja majd a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, így a polgármester első lépésként ingyenessé tenné a helyi tömegközlekedést egy városkártya bevezetésével. Emellett fontosnak tartja az önkormányzati cégek gazdálkodásának áttekintését is, ahol álláspontja szerint a közelmúltban is sok jele volt a korrupciónak.

Az önkormányzat számít a városi beruházásoknál az európai uniós és kormányzati forrásokra. A következő években kiemelt feladat a turizmus fejlesztése, a strand korszerűsítése, a kemping újranyitása - közölte a polgármester.