Matek érettségi, és az 5-ös számú vértakony

Föld S. Péter 2019. május 9. 15:18 2019. máj. 9. 15:18

Nekitámadt Bayer Zsolt azoknak a diákoknak, akik azért tiltakoztak, mert túlságosan nehéznek találták a matematikai írásbeli érettségit. Bayer marxista népségnek nevezte a petíció több tízezer aláíróját, és saját példájával hozakodott elő, hogy ők annak idején nem lázongtak, hanem, miután megrettentek az érettségitől, elkezdtek tanulni.

Persze, csaltak is egy kicsit. Ezt is Bayer írta a Magyar Nemzetben megjelent Újféle érettségi című dolgozatában. Egy alkalommal ugyanis más helyett írta meg a magyar érettségit, cserébe másnap a WC tartályban kidolgozott matematika példákat talált.

Spongyát rá, mondaná erre Virág elvtárs.

Hanem Bayert némiképp megcsalja az emlékezete. Merthogy nemcsak kicsi, de nagyobb csalásokban is részt vett. Egy időben például – máig nem cáfolt hírek szerint – szlovák rendszámú terepjáróval közlekedett, nem a szomszédos ország iránti lelkesedése, hanem adóelkerülés céljából. Legújabban pedig a Várban potom pénzért bérelt lakása kapcsán került reflektorfénybe, mely bérlés ugyan törvényesnek mondható, ám a bérlakásért cserébe adott pilisi faház azóta – ugyancsak nem cáfolt információk szerint – visszakerült a Bayer-család, jelesül egyik fia tulajdonába.

Ügyes, mondaná erre Kohn bácsi.

Bayernek mindig is volt érzéke ahhoz, hogy az erősebbek mellé álljon és a hatalom nevében a gyengébbek ellen szónokoljon. Nemrégiben egy 19 éves diáklányt nevezett kretén prolinak, de sokan emlékeznek még arra, amikor a civilek ellen fordult.

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Ezt Bayer Zsolt Orbán miniszterelnök jó barátja, az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosa akkor írta, amikor civilek némán, a munkát nem akadályozva, de azért eléggé demonstratívan tiltakoztak az Igazságügyi Bizottság amúgy nyilvános ülésén. Még azt is mondta az 5-ös számú vértakony, hogy szanaszét kellene verni a pofájukat.

Orbán miniszterelnök játszotta a hülyét, amikor megkérdezték, és azt hazudta, hogy nem hallott arról, miszerint jó cimborája szanaszét verné magyar állampolgárok pofáját. Majd még hozzátette, hogyha hallott volna erről, akkor sem kommentálná. Halász János a Fidesz frakciójának szóvivője szerint a Fideszben sokan vannak, akik szeretik Bayert ezért a stílusért.

Nem vagyunk egyformák, van, aki az eperfagyit szereti, van olyan, aki a vértaknyozást.

Normális országban nem lenne ezzel gond, bunkók, tahók mindenütt vannak, ám az a különbség, hogy a miénkénél szerencsésebb helyeken az ilyenektől a politikai elitnek hányingere van, és kiveti őket a soraiból.

Nálunk, Magyarországon a vértaknyok büszkén hirdethetik, hogy ők mekkora tahók. Hogy verik az asszonyt, lenézik a gyengébbet, nem segítik, hanem üldözik az elesetteket. Rendes magyar embernek mondják magukat, akik mindent a hazáért, a nemzet felemelkedéséért tesznek. Hívőnek hazudják magukat, miközben a vértaknyos világnézetük köszönő viszonyban sincs a hittel.

Szívesen ájtatoskodnak, és bár az európai értékekről papolnak, ezen valójában azt értik, hogy az Európától kapott értékeket – értsd: uniós támogatásokat – ők és csókosaik zsebre rakják.

Magyarország mára a vértaknyok országa lett. Ők mondják meg, hogy mi a jó - hogy mi, többiek, akiket megvetnek és lenéznek, hogyan lehetnénk jó magyarok, jó szülők, jó gyerekek.

Amikor Bayer a diákokat támadja, mi, akik undorodunk a vértaknyoktól, nem tehetünk úgy, mintha az 5-ös számú vértakony nem mondott volna semmit, csak mint mindig, most is büdös volt a szája.