Meddig kell még a Kúria megszólalására várni?

Gusztos István 2020. január 13. 18:45 2020. jan. 13. 18:45

A Kedves Vezető eligazító – aktuálisan uszító – szándékú bíróság- és cigányellenes megnyilvánulására még nem találkoztam válasszal az igazságszolgáltatásból.

Pedig azt gondolhatná az ember – ha demokráciát képzel Orbániába –, hogy a válasz már kész, sőt, el is hangzott: a várakozásoknak megfelelően, erélyes rendreutasítás nyugtatta meg a jogállamért aggódókat… Az ellenzéki pártok pedig – teljesítve demokratikus kötelességüket – közösen szólították föl lemondásra Orbán Viktort: nem mintha bármiben lehetne reménykedni, de hát ilyenkor bizony ez a szokás. Csak azért, hogy a Kedves Vezető tudja: ezt is följegyezték neki, ezt sem felejtik el. Sőt, az országgyűlési képviselők ezentúl minden esetben, amikor hozzá szólnak, vagy csak róla beszélnek, fölidézik miniszterelnöktől elképesztő, eddig talán el sem is képzelhető szavait. A „sajtótájékoztatóján” elmondott szavait.

De nem, semmi ilyesmi. Néhány gyenge nyilatkozat, bocsánatkérésre fölszólítás csupán. Mintha egyáltalán szóba kerülhetne, hogy elfogadják Orbán esetleges bocsánatkérését – feledve mindent, az egész 10+4 éves tevékenységét…

Pedig mintha maga a „kormány” is meghőkölt volna Orbán szavaitól – legalábbis Völner Pál hazudozó magyarázkodása erre enged következtetni. Igaz, Hollik, az ügyeletes egyetértő, rögtön az egész Fidesz támogatásáról biztosította Vezérét. Sorosra hivatkozott a szerencsétlen…

Az a gondolat, hogy törekedhetnének a foglyok tisztességes körülmények között tartására, föl sem vetődött. Sőt, még a rabok ellen is uszított. S a győri gyerekgyilkosság kapcsán is megengedhetetlen módon beszélt. Úgy értem persze: demokráciában miniszterelnöktől megengedhetetlen módon

Szóval vártam és még mindig várom a Kúria érdemi véleménynyilvánítását. Sőt, talán az alkotmánybíróságét is – már ha volna Orbániában valódi alkotmánybíróság.

A Kedves Vezető gondosan kiszámított – nagyot tévednék, ha föltételezném: a Hír Tv előre egyeztette kérdését? – cigányozása élénkebb visszhangot váltott ki. Élénkebbet, de messze nem elégségeset: elemi erővel kellett volna tiltakozni! Mert igaz ugyan, hogy Orbánnak – ahogy az egész Fidesznek – régóta szokása antiszemita szövegek előadása, de a pávatánc jegyében, olykor „ellensúlyozza” némi „zéró toleranciával”. És számíthat bizonyos zsidókra is, mint Horthy a maga korában…

Mindenesetre antiszemita incidensek ugyan elő-előfordulnak, és az egész dolog atmoszférája elviselhetetlen, de zsidókat zsidóságuk miatt nálunk még nem ölnek. Miért is tennék, ha Fidesz- államilag engedélyezett, sőt, elismert dolog az antiszemita uszítás – főleg a „szellemi hátországban”, a „köz”- és terrormédiában. Mindennaposnak mondható, kitüntetés is jár érte…

De a cigányozással más a helyzet.

Még emlékezünk cigányok ellen elkövetett brutális gyilkosságokra. És számon tartjuk – legalábbis néhányan –, hogy a cigányság a magyar társadalom legelesettebb, legkiszolgáltatottabb része. Annyira az, hogy a hatalom sokukat néhány kiló krumplival is meg tudja vásárolni. Nagy többségük nyomorban él  – és még szegregálják, diszkriminálják is őket.

És persze számon tartjuk azokat a nem cigányokat is, akik hozzájuk hasonló körülmények között tengetik életüket. De őket legalább rasszista támadás nem éri…

A Kedves Vezető „sajtótájékoztatóján” aljas módon igyekezett fölszítani a cigányellenes hangulatot, keverve a szezont a fazonnal. Munka nélkül szerzett jövedelemnek mondta a kártérítést – és persze rögtön zengett a kórus, hogy „ezek” mindig munka nélkül jutnak pénzhez… Mi pedig, „rendes magyarok”, éjjel-nappal „keccsölünk”, hogy meg tudjunk élni…

Az a „mi” ilyenkor persze nem Orbán tág értelemben vett családja, nem is az államilag kinevezett oligarchia – ó, nem. Az a „mi” azokat jelenti, akik netán rongyokban is megjelentek a „békemeneteken”, hogy a kormány mellett tüntessenek – folyamatos zsidózás és cigányozás közepette. Hiszen erre trenírozzák őket…

Azok a szerencsétlenek, akiket Orbán uszított, csőcselék-létbe zuhant, taszított emberek. A Fidesznek szüksége van rájuk, és mint csőcselékre van szüksége! Számíthat arra is, hogy a cigányozással újra be tudja fogni az „egyatáborba” az elbitangolt jobbikosokat, vagy legalábbis egy részüket…

Már csupán minden meglepődés nélkül mondom: ez az ember bármilyen aljasságra képes. De egyszer elfogy majd a támogatás mögüle...

És nem szeretnék akkor a helyében lenni.