Meghalt Máté László

HírKlikk 2019. augusztus 11. 19:05 2019. aug. 11. 19:05

Mindössze 67 éves volt Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka, majd alelnöke, de már régóta betegeskedett. Az agyvérzést még legyőzte, de az újabb betegséggel már ő sem bírt a héten elhunyt.

Alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, amelynek rövid időn belül pénztárnoka lett, nem is akármilyen. Legendák övezték munkáját, nagy szerepe volt abban, hogy 1994-re a párt túljutott a krízisen, és kormányzó erővé vált. Ekkor maga mögött hagyta korábbi funkcióját, és alelnökként, valamit országgyűlési képviselőként dolgozott tovább. 

Később a politika a második sorba került az életében, gazdasági tevékenységére koncentrált, de az MSZP-nek sosem fordított hátat, sőt igyekezett tanácsaival segíteni a munkát. Sajátos stílusa volt, kevésbé az indulat, sokkal inkább a higgadt megfontolás jellemezte őt, afféle bölcs emberként igyekezett támogatni azokat, akik hozzá fordultak.

A betegsége sem fékezte őt, viszonylag keveset törődött vele, noha a látszat szerint teljesen a háttérbe húzódott. Az utóbbi hónapokban már lehetett tudni, hogy nehéz harcot vív, és viszonylag kevés az esélye a győzelemre. Nem is sikerült neki, mostanra feladta a küzdelmet. 

 

Forrás: Hírklikk