Megunták az Aldi packázását, beperli az áruházat a kormánykritikus hetilap

HírKlikk 2019. március 4. 11:54 2019. márc. 4. 11:54

Közel egy évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy Simicska Lajos a választások után bezárta a kormánykritikus Magyar Nemzetet, a munkahelyüket elvesztő egykori magyar nemzetesek indították el a Magyar Hang című hetilapot.

Az indulás körülményei ugyan meglehetősen nehezítettek voltak, hiszen hirdetésekre aligha számíthattak, emellett Magyarországon egyetlen nyomdával sem tudtak megállapodni és külföldön, Pozsonyban kell nyomni a lapot, ráadásul a postai terjesztés is nehézkesen indult be, ugyanis több városban a helyiek fideszes retorziótól tartottak, ha előfizetnek a lapra.

Mostanra így is az egyik legnagyobb példányszámú hetilap lett a Magyar Hang. Decemberben például 11.500 darab fogyott el belőle.

A lap mostanra a legtöbb áruházláncnál és a benzinkutak többségénél is kapható. Az Aldinál azonban hiába próbálkozott a Magyar Hang kiadója, egyszerűen nem tudnak bekerülni.

A Media1 értesülése szerint ezt a helyzetet mostanra megelégelte a Magyar Hang. A kiadó úgy döntött, egy civil jogvédő szervezet jogászait is segítségül hívva jogi útra tereli az ügyet. A Magyar Hang kiadója szerint az Aldi diszkriminációt valósít meg. Emellett a kiadó úgy gondolja, hogy kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát, amikor a mindössze néhány ezres példányszámú Figyelőt belistázza az Aldi, a Magyar Hangot azonban nem hajlandó kitenni a polcaira.

Lukács Csaba lapigazgató a Media1-nek nyilatkozva megkérdőjelezte az Aldi sajtószabadság melletti elkötelezettségét is.

Nem először fordul elő egyébként hasonló probléma az Aldival. Nem sokkal a G-nap után, 2016 márciusában az akkor éppen Simicska Lajos érdekeltségében lévő és kormánykritikussá vált Magyar Nemzetet az áruházlánc egyik napról a másik levette a polcairól, és a Magyar Nemzet helyére a kormánypárti Magyar Idők került.

Forrás: Hírklikk