Mengyi Roland sértődötten elrohant, mikor megtudta hány év börtönt kapott

HírKlikk 2019. szeptember 25. 17:29 2019. szept. 25. 17:29

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Roland volt kormánypárti képviselőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt - írja a Hírösvény.

Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi első fokon kapott, illetve az ítélőtábla súlyosbított társai elsőfokú ítéletén is.

Mengyi nem várta meg az ítélet indoklását, hanem a tudósítás szerint sértődötten távozott a tárgyalóteremből.

A Hírösvény.hu felidézi, hogy még 2016-ban derült fény arra az országos pályázati csaláskísérletre, aminek agytrösztje a Borsod megyei kormánypárti képviselő volt. Mengyit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, illetve bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletének bűntettével gyanúsították meg.

A megalapozott gyanú lényege szerint Mengyi barátja 2015-ben a volt fideszes politikus révén szerzett tudomást arról, hogy hamarosan nagyjából 800 millió forint értékű EU-s támogatás elnyerésére szóló pályázatot írnak ki szociális szövetkezeteknek. Mengyi azért, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék, ötmillió forintot kért a döntéshozóknak, valamint további ötmilliót, ha nyer a pályázatuk.

Ehhez képest a vádlottaknak nem volt célja az 500 milliós pályázati cél megvalósítása, hanem meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív túlárazott szerződéseket a feladatok látszólagos elvégzésére, majd a pénz jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.

Mengyi az egyeztetések alatt többször módosította, mekkora rész jutott volna a támogatásból az elkövetőkhöz, a végleges megállapodás szerint csak 10 százalék maradhatott volna a szövetkezeteknél.

A Főváros Ítélőtábla szerdán a legtöbb vádlott ítéletén szigorított, Mengyi esetében is alaposnak tartotta a súlyosítást célzó ügyészi fellebbezést, így a volt fideszes képviselő négy évet kapott. Az ítélet jogerős.