Merkel: nagy siker az ENSZ migrációs csomagjának elfogadása

HírKlikk 2019. április 15. 19:36 2019. ápr. 15. 19:36

Nagy siker, hogy az ENSZ tagállamai elsöprő többséggel elfogadták a világszervezet migrációs megállapodását, és ezzel elfogadták azt is, hogy a menekülés és elűzetés ügye nemzetközi feladat, amelyet csak közösen lehet megoldani - jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben az ENSZ menekültügyi főbiztosával, Filippo Grandival folytatott megbeszélése előtt.

 Sajtónyilatkozatában aláhúzta, hogy szem előtt kell tartani "a menekültek emberi jogait, de természetesen a származási országok kötelességeit is, éppen úgy, mint a befogadó országok feladatait", és legfőképpen a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért kell küzdeni.

Mindez azt jelenti, hogy globális feladatról van szó, amelynek megoldásában felelősségük van a származási országoknak és azoknak az országoknak is, amelyekbe a menekültek érkeznek - tette hozzá Angela Merkel.

Elmondta, hogy előkészítenek egy Genfben decemberre tervezett nagyszabású találkozót, egy úgynevezett globális menekültügyi fórumot, amelyen áttekintik a migrációs megállapodás végrehajtását. Mint mondta, Németország "nagyon intenzíven" vesz részt ebben a munkában.

Forrás: MTI/Hírklikk