Meztelen seggel kampányban és kampányon kívül

Németh Péter 2019. október 6. 11:25 2019. okt. 6. 11:25

Csak kapkodom a fejem, mi mindent tudok meg a politikai szereplőkről a választási kampány hajrájában; egy sor olyan dolgot, mint ahogy kollegám is írta, amiről nem is akarnék tudni, még kevésbé látni, hallani, de egy sor olyan dolgot is, amelyről már sokkal korábban tudnom kellett volna. Tulajdonképpen, jutott eszembe, az lenne a jó, ha soha nem lenne többé kampány, vagy minden nap az lenne. Mert igen: semmi közöm ahhoz, hogy ki mivel és kivel múlatja az időt, ahhoz viszont már annál inkább, hogy milyen pénzből. Hogy a saját, munkával megszerzett jövedeleméből rendez bacchanáliát, vagy a közösből veszi el, azaz én is hozzájárulok a dzsentorid élethez.

Nekem tehát igen is tudnom kell arról, hogy mit csinálnak, miként élnek, a hatalom szereplői, élnek, vagy visszaélnek a rájuk bízott pénzzel, a köz javára fordítják-e vagy saját szórakoztatásukra, gyarapodásukra.

Mindenestre egy biztos: ami most történik a választásokat megelőzően súlyos sebeket ejt: szinte kitörölhetetlenül itt marad közöttünk a morális széthullás összes jele. És ebből a szempontból szinte mindegy is, hogy igazak-e a képi-, és hangfelvételek, valósak az egymás lejáratására szánt ál, vagy valódi dokumentumok. Az üzenet így is, úgy is az: valóságos fertő vesz bennünket körül.

Hazugságok, otromba támadások; annak sugallata, hogy az ellenfeleddel szemben mindent megengedhetsz magadnak.

Van, aki ezt ki is mondja – lásd az egri fideszes, szintén titokban rögzített mondandóját -, de a történések alapján már ki se kell mondani: érti, látja mindenki. És nem csupán az a következmény, hogy általánosságban születik lesújtó vélemény a politikusainkról - „mind ilyen” -, hanem az is, hogy mintát ad.

Mintát ad ahhoz, hogy miként próbálj meg a hétköznapi életedben is – leszámolni a szomszédoddal, a munkatársaddal, a főnököddel, és persze, ennek megfelelően, általános bizalmatlanságot szül. Annak érzését, hogy sehol nem lehetsz biztonságban, lehetséges, hogy minden mondatodat rögzítik, akárhol vagy, akármilyen helyzetben elképzelhető, hogy amit mondasz, teszel azt nem csak annak a környezetnek fog szólni, akinek szánod, hanem eljuthat szélesebb körhöz.

Egy olyan országban, ahol a politikai véleményed is ellenséggé tud tenni, és ugye ezt is hallhattuk az előbb megidézett Fidesz-potentáttól, ott bizony visszatérhetnek a régi idők, ha nem is éppen a csengőfrász és a fekete autó, de az egyéb, egzisztenciális, hátrányok mindenképpen.

Erre, ráadásul, a maga rejtett, vagy kettős beszédét használva maga a miniszterelnök is biztatott, amikor a kongresszusi beszédében a bajtársiasságról, egymás megvédéséről szónokolt. Mármint arról, hogy a fideszesnek kötelező megvédeni párttársát, akkor is, ha annak nincs igaza, téved.

Mert mit is akart mondani ezzel Orbán Viktor? Nyilván tudatában volt már egy sor olyan dolognak, amely házon belül történt, olyan információkkal rendelkezhetett, amely – nyilván a koncokért folytatott belső küzdelemben – amelyek egymás, azaz a bajtársak leleplezéséről szóltak.

A Borkai-féle valóságos, vagy hamisított képek, felvételek is egyértelműen belülről folytak ki a közösségi oldalakra, olyasvalakitől, aki résztvevője volt a feltételezett dzsemboriknak, következésképp a belső körökhöz tartozott, ezért joggal feltételezhetjük, hogy korábban nem voltak erkölcsi aggályai. Márpedig, ha partnerként – nem voltak azok, akkor csakis arra gondolhatunk, hogy be lett csapva. Nem kapta meg azokat a javakat, amelyeket beígértek neki. De ez legyen az ő baja.

A mi bajunk valóban az, hogy elfogy a bizalom – minden irányban. A mi bajunk az, hogy nem látjuk a mindennapokban, hogyan nyúlnak bele a közös kasszába, hogyan használják sajátjukként a mások pénzét. A mi bajunk az, hogy totális bizalmatlanság, amoralitás fertőzi a politikai életünket, és a mi bajunk az, hogy sem a bizalmatlanság, sem mások lejáratásának szándéka, sem fertő nem áll meg az Országház, vagy Városháza küszöbén. Bemászik mindenhova. A bajtársiasság nem a lopást tiltja, nem a törvénytelenséget akarja megszüntetni, hanem annak hírét. De nem szünteti meg, ellenkezőleg: innen kezdve mindenki titkos felvételek, képek készítésére alkalmas eszközökkel jár majd. Végül is a technika ma már mindenre képes. Csak a morál helyreállítására nem.