Náci karlendítés: lakájmédiáék oknyomoznak

Lakájmédiáék előbányászták, hogy a mára pártelnökké avanzsált egykori szkinhed, egy 1992-es Magyar Narancs interjúban arról beszélt, hogy ha úgy adódik, a cigányokat és a külföldieket (értsd: színesbőrűeket), meg lehet verni. Az akkoriban még Royként ismert – és egy cigányember összeveréséért felfüggesztett börtönre ítélt - Sneider mindehhez még hozzátette: soha nem válna meg a bomberdzsekitől, mert tetszik neki. Nem mellesleg arról a bomberdzsekiről van szó, melynek viselőiről Boros Péter – akkor épp belügyminiszterként – a következőképpen nyilatkozott 1992. október 23-án, Göncz Árpád köztársasági elnök – nem mellesleg volt 56-os halálra ítélt – kifütyülésekor: ezek a fiúk nem akartak rosszat. Ráadásul Boros a bomberdzsekit zekének nevezte, amit szerinte divatból viselnek ezek a fiúk, mert így szeretnének imponálni a lányoknak.

Nyilvánvalóan vállalhatatlan, amit Sneider Tamás 1992.-ben a Magyar Narancsnak nyilatkozott. Ma már feltehetően ő sem vállalja az akkori szavait. Vagy azért nem, mert ma már másképp gondolja, vagy, mert azóta ő is megokosodott, és tudja, hogy az ilyen gondolatok nem férnek bele egy demokratikus párt– egy ideje ezt a képet igyekszik kialakítani magáról a Jobbik - imázsába.

Ezzel együtt lehet a véleményünk Sneider Tamásról, a feleségéről, a Jobbikról - itt azonban nem róluk van szó. Ebben a történetben a Fidesz mindenre kapható, a legmocsarasabb terepen is bevethető médiája a főszereplő, amely bárkiről képes valamilyen „terhelőt” előállítani. Van egy gyakorlatilag végtelen adatbázisuk, és amikor valami „terhelőre” szükségük van, belenyúlnak a fiókba és előhúzzák az éppen aktuális sztorit.

Volt már egy támadáshullám a Jobbik ellen néhány évvel ezelőtt, akkor Vona Gábor volt a célkeresztben, az ő, távolról sem makulátlan magánéletét tálalták fel a nyilvánosságnak. Akkoriban a Jobbik komoly ellenfélnek látszott, a Fidesz veszélyes kihívójának. Ma némiképp más az indíték. Jelen állás szerint a Fidesz hatalma öröknek és megbonthatatlannak látszik, ám ők maguk is tudják, hogy ez csak a látszat, és nem légből kapott vízió, amit sok politológus már belengetett: hogy bár ma még nem lehet megmondani, meddig tart a Fidesz hatalma, de amikor véget ér, a bukás nagyon gyors lesz, és az építmény hetek alatt fog összerogyni.

Ezért aztán hiába néz elégedetten a tabellára a Fidesz-szavazó, a politikusaik tudják, hogy nem ülhetnek ölbe tett kézzel. Hiába a tetemes, ma még behozhatatlannak látszó előny, a tisztességtelen eszközökkel megszerzett financiális és hatalmi koncentráció, a helyzet akár egyik pillanatról a másikra drámaian megváltozhat.

Ezért igyekszik a Fidesz és sajtója a Jobbikot leválasztani a többi (baloldali) ellenzéki pártról.

A tavaly karácsony előtt elkezdődött, és a Fideszt megrémítő összefogás egyébként sem áll túlságosan acélos lábakon, s bár a pártok politikusaiban szemmel láthatóan megvan a szándék az együttműködésre, a szavazóikat is meg kellene győzniük arról, hogy azokat, akiket eddig utáltak, ha nem is szeretik, de legalább próbálják meg elviselni. Nem lesz könnyű: a baloldaliak közül sokan még mindig nácinak tartják a Jobbikot, míg ez utóbbi a törzsközönsége kommancsoknak, libsiknek a baloldali szavazókat.

Ezen próbálnak az ellenzék politikusai változtatni, és ez a lassan formálódó együttműködés, láthatóan nyugtalanítja a Fideszt. Vagyis, ne legyenek illúzióink: ha a Fidesz még mindig kedvelné a Jobbikot, vagy legalábbis szüksége lenne rá, akkor soha nem tudtuk volna meg, hogy Sneider Tamás felesége náci karlendítést imitált a lakodalmukon. Ugyanígy hallgattak volna arról is, hogy Sneider Tamás mit nyilatkozott 1992-ben a Magyar Narancsnak.

Egyébként meg – és ezt tényleg nem a Jobbik védelmében írom, védjék meg magukat, ha akarják, és ha tudják – 27 év alatt sok minden megváltozhat. A mai Fidesz sem ugyanaz, mint ami 1992-ben volt. Nagyon nem. Akkor a párt politikusai harcosan vallásellenesek voltak, és amikor – Antall József kormányzása idején – kereszténydemokrata politikus szólalt fel a parlamentben, Orbán Viktor és társai Csuhások, térdre, imához bekiabálásokkal szórakoztatták magukat és szimpatizánsaikat. És arra is sokan emlékeznek, hogy a Fidesz tiltakozásul kivonult a parlamenti üléséről, amikor – ugyancsak az Antall-kormány – Trianon emléknapot hirdetett. Az pedig már csupán hab a tortán, amiről a Hírklikk épp a napokban írt: hogy 1992 szeptemberében a Fidesz közleményben aggódott a Soros Györgyöt és a Soros Alapítványt ért nemtelen támadások miatt.

Az, amit a Jobbik néhány éve, vagy sok évvel ezelőtt mondott, mára már történelem. A Fidesz lakájmédiájának „oknyomozása” ezzel szemben nem több, mint politikai játék, és évek múltán legföljebb a sajtótörténészek számára lehet érdekes.