Nagy a csend a nyugdíjprémium körül

HírKlikk 2019. június 26. 08:03 2019. jún. 26. 08:03

Egyelőre nincs hír róla, de plusz prémiumot kellene kapniuk a nyugdíjasoknak a 2018-as év után. Az idén az Azénpénzem.hu kalkulációja szerint egy átlagos nyugdíjas novemberben 24,5 ezer forint pluszt kaphat majd.

A 2018-as évre járó, már kiosztott nyugdíjprémiumot 4,3 százalékos növekedéssel kalkulálták, ami maximum 18 ezer forintos prémium kifizetését jelentette.


A friss jegybanki prognózis alapján az idén novemberben a tavalyihoz hasonlóan 18 ezer forint nyugdíjprémium kiosztása várható. Amennyiben pedig az MNB prognózisa az infláció terén is valóra válik, akkor az Azénpénzem.hu kalkulációja szerint az átlagos nyugdíjasok 23,5 ezer forint pluszt kaphatnak majd. Ebből 6,5 ezer forintot a fogyasztói árak tervezettnél erőteljesebb növekedése indokol.A Kormányinfón korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: ha az eredetileg kalkuláltnál nagyobb lesz a magyar növekedés, akkor kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. Erről annak ellenére nincs hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett legfrissebb számok szerint is azt mutatják, hogy tavaly 4,9 százalékos volt a magyar GDP növekedése.


Kérdés persze, hogy majdan milyen számokat tesznek közzé a statisztikusok. Mármint hivatalosan.

Sokan buktak ki azon, hogy a KSH 2018-ra a nyugdíjas inflációt pontosan annyira hozta ki, amennyit a kormány az idei nyugdíjemeléshez meghatározott. Ilyen jelenség pedig nem zárható ki jövőre sem.

Mint korábban az Azénpénzem.hu kiszámolta, egyetlen tizedszázaléknyi különbség 3,6 milliárd forintot jelent az idősebbek zsebében vagy az államkincstárnál megtakarításként.

Az MNB tegnapi kamatdöntő ülése után kiadott friss előrejelzése – amit a cikk elején látható táblázat tartalmaz – alapján a következő években a korábban vártnál csekélyebb növekedés, erőteljesebb drágulás jöhet. A számokból az látszik, hogy a nyugdíjasok elbúcsúzhatnak a prémiumtól. 

Forrás: Azénpénzem.hu