Nagy-álom
Álmomban én is szobrot állíttattam a Vértanúk terén, az 1958-ban kivégzett mártír miniszterelnök emlékére, tiszteletére. Az „én szobrom” is a Parlamentre nézve aggódó tekintettel őrizte a szabadságunkat és a függetlenségünket, és az „én szobromat” is ellopták egy téli hajnalon. Előbb „szervizbe” hurcolták, majd egy kora nyári napon – bizonyára nem véletlenül - Karl Marx és Friedrich Engels hűlt helyére állították a Jászai Mari téren.
De az „én szobrom” a hivatalos újraavató ünnepség közben hirtelen megelevenedett, lelépett szimbolikus jelentőségű hídjáról és méltán világhírű mondatával kezdte rövid hozzászólását: „Csapataink harcban állnak” – majd emlékeztetve a múltra is, így folytatta:
„de ma már nem a szülőföldünket harckocsival legázoló megszálló egységek ellen harcolunk, hanem a hazánkat tévútra vezető, az országot kifosztó és a polgárokat megalázó belföldi erőkkel állunk szemben. Nemes küzdelmünket nem fegyverrel, hanem a nép akaratából békés eszközökkel vívjuk. Bízzunk a győzelemben, bízzunk az igazság felülkerekedésében, és bízzunk a jogállami Magyarország újjászületésében!”
Ezután komótosan visszasétált a hídra – és hátat fordítva az Országgyűlés épületének - ismét szoborrá dermedt. Az „én szobrom”. Álmomban…..
