Nagy Imre nem illik bele Orbán árvalányhajas koncepciójába, ezért mennie kell
Ma hajnalban, amikor a város még aludt, és mindenki a karácsonyi áhítat fáradalmait próbálta kiheverni, a Vértanúk terén megkezdték a Nagy Imre emlékmű bontását. Sunyin, titokban indíttatta el a munkagépeket a hatalom, mint aki tudja, hogy rosszban sántikál.
Nagy Imre már régóta begyében van Orbánéknak, sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják. Az vele a baj, hogy kommunista volt. Annak vallotta magát a halála napján is, és ez nem fér össze Orbánéknak a forradalomról alkotott képével. Jobb lett volna, ha Nagy Imre kereszténynek és konzervatívnak mondja magát, mélyen vallásosnak és követeli, hogy vesszen Trianon, de a mártír miniszterelnök sem életében, sem halálában nem tette meg ezt a szívességet a Fidesznek.
Nagy Inmrének mostanra kitelt az ideje, mennie kell, hogy Orbánék tovább folytathassák a múltmásító hadjáratukat. Nem ma kezdték, hogy a nekik nem tetsző személyeket, eszméket, világnézeteket kiretusálják a képzeletbeli tablókról, már jó ideje megmásítanak mindent, ami nekik nem tetszik, mert nem látnak benne hasznot.
Talán vannak még olyanok, akik emlékeznek arra, hogy Orbán a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak. Azt mondta, hogy a választás másnapján olyan országban ébredünk, amelyre rá sem ismerünk majd. Igaza lett: 2010 óta nem Magyarországon, hanem Másországban élünk.
Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt Orbán, a múltról kevés szó esett. Azóta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi.
2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség, Ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.
A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.
Most éppen Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit tüntetik el a Vértanúk teréről. Vonneguttal szólva: így megy ez. A hazaárulóból hős lesz, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött. A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Orbánéknak nem ügy megmásítani a múltat, elhazudni a jelent, ellopni a jövőt. Ám nekik is tudniuk kell, hogy a hazugság, ha sokszor és hangosan mondják, hihetővé válhat, de igazsággá soha.
