Ne higgyünk, ellenőrizzünk!

Dr. Dávid Ferenc       2019. december 1. 20:15 2019. dec. 1. 20:15

„Higgyünk a kormánynak, vagy nem? Meg lehet, meg szabad-e velük állapodni az atlétikai vb feltételeiről, vagy úgyis átráznak? Az első reflexem az: dehogy higgyünk! A második is ez. Mégis értem és elfogadom a fővárosi közgyűlés döntését. Mert nem a kormánynak hiszek, hanem a magunk erejében, amely kicsikarhatja a város akaratának érvényesítését” – írja Lendvai Ildikó a Népszava november 30-i számában.

Hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor a múlt hét szerdáján a Városház utcában beültem a Fővárosi Közgyűlés „Javaslat az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos egyes kérdésekről” című napirend nyilvános vitájára. A kormánypárti közgyűlési képviselők előre megírt kottából „énekeltek”: arra hivatkoztak, hogy 1.) egy nappal korábban a IX. és XXI. kerületi önkormányzat már „döntött” a világbajnokságról, 2.) keddről-szerdára virradó éjszaka (!) a kormány erről határozatot is hozott, 3.) a Fővárosi Közgyűlés már csak egy dolgot tehet: igazodhat a két kerület és a kormány által meghozott döntéshez. Ezzel a simlis dumával akarták megvezetni a fővárosi képviselőket, a sajtót és a lakosságot.

Szerencsére a főpolgármester és helyettesei valamint a köztársaságpárti polgármesterek/képviselők észnél voltak. Nem „nyalták be” a fideszes brigád nagyképű és kioktató jellegű fellépését és olyan határozati javaslattal álltak elő, amely ugyan lehetővé teszi a sportrendezvény megtartását, de bizonyítja, hogy Budapest nem térdel le az új aréna ötletének nagysága előtt és nem hullajt meghatott örömkönnyeket a Nemzeti Atlétikai Központ névre keresztelt objektum megépítésétől. Ellenkezőleg: szükséges rossznak tartja, de tekintettel a korábbi elköteleződésre, engedi a beruházás megvalósítását.

A főváros feltételeit (hangsúlyozom: nem javaslatait, hanem feltételeit) nem sorolom, de idézek egy félmondatot az előterjesztésből, amely talán a teljes joggal aggódó Lendvai Ildikót is valamennyire megnyugtatja: „ (…)Kiemelt szempont továbbá, hogy a beruházás finanszírozása teljesen átlátható legyen. (…) Na, ennek a követelménynek kell maradéktalanul érvényesülnie, azaz a határozatban megfogalmazott nagy ívű és abszolút helyénvaló kritériumok teljesülése mellett minden egyes kifizetett forint jogszerűségét és szükségességét szigorú kontroll alatt kell tartani. Nem úgy általában, hanem konkrétan. Nem tartanám fölöslegesnek, ha Budapest Főváros Közgyűlése – ideiglenes jelleggel – létrehozná a 2023-as atlétikai vb beruházását, kivitelezését és finanszírozását felügyelő eseti bizottságot, amely a „főváros szuperrevizoraként” vigyázna a projekt döntés szerinti megvalósulására, és külön ügyelne arra, hogy a várható kormányzati ravaszkodások csírájukban legyenek elfojtva. Mert – és ebben is teljesen igaza van Lendvai Ildikónak – szinte biztosak lehetünk abban, hogy a vb-t kierőszakoló NER-elit minden lehetőséget meg fog ragadni annak érdekében, hogy az új komplexum élsport és vb karaktere (reprezentatív jellege) domináljon, és minél kevésbé érvényesüljön a budapesti lakosok mozgásigényét kielégítő intézményi funkció. Ugyanis a központi akarat értékrendje szerint a „sportok királynőjének” otthont adó új épület atlétikai szentély, sokunk szerint viszont „csak” – történetesen 2023-ban egy versenynek teret biztosító – közösségi használatra épült objektum, de semmiképpen nem minősített előolimpiai versenyhelyszín. Ezt tízszer, százszor és ezerszer kell elmondani és leírni. Mert a végén még azt gondolják a FIDESZ-fiúk, hogy a hülyék és az átverhető polgárok városa Budapest. Nem uraim, nem az: ezt október 13-án bizonyítottuk.

Az új Népstadion és a Duna Aréna példáját se feledjük! Jelentkezzen az a papa/nagypapa, aki kisfiát/unokáját bevitte már „kétkapuzni” a füves küzdőtérre, vagy elvitte „csak úgy” csobbanni a XIII. kerületi versenyuszodába. Összegezve: vigyázó szemetek az új nemzeti sportprojektre vessétek!