Nem engedi Kósa feleségét a feljelentő képviselő

vazsu 2019. március 29. 11:46 2019. márc. 29. 11:46

„Nem az adóhatóságnál tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen csalás, költségvetési csalás és okirathamisítás bűntettének gyanúja miatt, hanem a Hajdú-megyei Ügyészségen, én lepődtem meg a leginkább, hogy a NAV Bűnügyi Igazgatósága reagált rá” – mondta a Hírklikknek Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője, aki a Kósa Lajos feleségéhez köthető Kőr Dáma Egyesület kamu rendezvénye kapcsán lépett. Hiába utasították el első körben a hatóságok, ő nem engedi elcsitulni az ügyet: a jövő héten panasszal él az elutasítás ellen.

„Nonszensznek tartom a NAV elutasítását, ilyen nincs, hogy a feljelentő nyomozza ki; ezt még lehetett volna fokozni, például azzal, hogy megkövetelik, hogy én verjem bilincsbe a bűnösöket, én építsek börtönt és talán, hogy egy tálcán én prezentáljam a bűnös fejét” – jegyezte meg nem kis iróniával  Varga Zoltán arra a „nonszensz indokra, amivel a NAV elutasította a feljelentést”.

Az adóhatóság Bűnügyi Igazgatósága ugyanis azt írta, hogy a nyomozó hatóság nem tényfeltáró, hogy kiderítse egy ügy hátterét, ha nem adtak meg neki előre minden adatot, illetve, hogy a feljelentő nem tárt fel minden tényt  és nem végezte el előre a nyomozati munkát helyettük, például nem derítette ki, hogy a minisztérium konkrétan megkapta-e az állami támogatást.

Az elutasításról és a háttérről a 444.hu számolt be: a Kósa felesége, Porkoláb Gyöngyi által gründolt civil szervezet olyan látszatot keltett, mintha ők szerveztek volna meg egy eseményt (egy társasjátékozós estét)  egy debreceni szórakozóhelyre, azt füllentve, hogy az ő moderátoruk vezette a programot. Miközben szemtanúik voltak arról, hogy ez egy közönséges este volt egy társasjátékozásra szakosodott helyen, ahol az emberek moderátor nélkül, maguktól játszottak, mint mindig.

Varga szerint erre a rendezvényre hivatkozva rengeteg közpénzt kaszálhatott az EMMI pályázatán Kósa feleségének a civil szervezete – ezért is tette meg a feljelentését. Mint a Hírklikknek elmondta: kalandos utat járt be a feljelentése. Arról még kapott értesítést, hogy annak címzettje, a Hajdú-Bihar megyei Ügyészség átküldte azt a Járási Ügyészségre, de arról már nem, hogy onnan is elkerült az ügy, ő már csak azt konstatálta meglepődve, hogy elutasító határozatot kapott, mégpedig a NAV Bűnügyi Igazgatóságától.

„A tili-toli csak arra volt jó, hogy melyik szervezet lesz elég bátor kimondani, hogy nem foglalkozik a feljelentéssel” – szögezte le a DK-s önkormányzati képviselő, hozzátéve: már a jövő héten panasszal fordul az Ügyészséghez, „mert mindennek van határa”.

„Én azt ugyan megértem, hogy meg kell védeni a gyalogokat, a futókat, sőt, még a futóbolondokat is, de véget kell vetni annak, ami itt folyik” – húzta alá Varga. A politikus azonban attól tart, hogy ismét a szokásos Kósa-saga tanúi lehetünk a feleségének az ügye kapcsán is.