Nem Nagy Imre, hanem Orbán szelleme fog lebegni ma a Hősök tere felett

N. Vadász Zsuzsa 2019. június 16. 10:02 2019. jún. 16. 10:02

A mai megünneplés, a súlyos erkölcs-, és ízléskárosodott június 16-i ’Szabadságszínpad’ állampárti besúgó-fellépővel valóban arcpirító – írja az Átlátszón Vágvölgyi B. András az 1989. június 16-i Nagy Imre-újratemetés 30. évfordulóján a kormány által rendezett mai rendezvény kapcsán. A Hősök terén ma este sorra kerülő „Szabadságkoncert” házigazdája Nagy Feró, s fellép a többi között Vikidál Gyula, alias Dalos ügynök is.

A rendszerváltás 30. évfordulóját hivatott ünnepelni a mai rendezvény, amely  – ahogy korábban írtunk róla – nem 1956 hőseiről, Nagy Imréről és társairól fog szólni, hanem elvben „csak” szórakoztatni fog, a fellépők sora ezt sugallja. De valójában közvetetten az egész Orbán Viktorról szól, mintegy erősítve a harminc éve a saját maga által (ön)gerjesztett legendát, nevezetesen, hogy ő volt az, aki valójában elindította a rendszerváltást, és ő űzte ki a szovjet csapatokat. Ahogy erre egyébként az Átlátszón az évfordulóra időzítve, „Vabank 30 éve: Orbán a Műcsarnok lépcsőjén – a Nagy Imre-újratemetés sajtófőnöke voltam” címmel megjelent Vágvölgyi-írás is tényszerűen rámutat.

A terjedelmes, egy Németh Miklós interjúval is kiegészített, alátámasztott visszaemlékező írásnak ezúttal csak a mai koncertre vonatkozó sommás megállapításával foglalkozunk, de ajánljuk elolvasását mindazoknak, akiket tényleg érdekel, hogy mi és hogyan történt, kinek, milyen szerepe  volt a szovjet csapatok kivonásában, s hogyan mutatta meg Orbán már akkor is, hogy valójában milyen ember ő. 

S hogy miért írta Vágvölgyi, hogy „a mai megünneplés, a súlyos erkölcs-, és ízléskárosodott június 16-i ’Szabadságszínpad’ állampárti besúgó-fellépővel valóban arcpirító”? Hát azért, mert fellép ott Vikidál Gyula is, akit - mint emlékeztet rá – „33 évesen, 1981 júniusában szervezték be hazafias alapon, a kulturális területre. Ő lett »Dalos« [ügynök]. (…) Az ÁBTL-ben található 6-os kartonjának száma 0166-303-7.”

Nagy Ferónak, a mai Hősök terére állampénzen megszervezett  koncert házigazdájának és a további fellépők számára nem volt „zsenánt”, hogy egy színpadra álljanak azzal, aki közülük sokakról jelentett a rendszerváltás előtt. Álljon itt tehát a fellépők névsora (az MTI jelentése alapján): Homonyik Sándor, a Beatrice, a Republic (megj.: Cipő forogna a sírjában!), a KFT, Vincze Lilla, az Emelet, a Piramis-évek, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba, a szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

A két évig (!), 2021. június 19-ig tartó – és projektjeire a Magyar Közlöny 2019. március 13-án megjelent 42. száma szerint összesen 12 milliárd forintot felemésztő – „30 éve szabadon” projekt része a mai koncert. Az emlékév kormánybiztosa – ki más lenne? – Orbán házi történésze, Schmidt Mária, a projektvezető pedig – szintén ki más lehetne? – Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója.

„Orbán másodszor is kisajátítja június 16-át... Legyen koncert, de előtte két órával tartson Orbán beszédet a Nagy Imre szobornál, majd fényeztesse magát a Hősök terén” – reagált korábban a mai rendezvény hírére Dávid Ferenc, a VOSZ korábbi főtitkára, aki ebben a minőségében hosszú évekig dolgozott együtt az eredetileg a Vértanúk terén állt, majd az idén sunyi módon elszállított és hasonlóan sunyi módon, titokban a Jászai Mari téren felállított Nagy Imre-szobor „atyjával”, Demján Sándorral.  Dávid Ferenc portálunknak kifejtette: „Ha meg akarták volna adni a módját, ha meg akarták volna védeni Nagy Imre miniszterelnök szellemét, akkor ezen a napon, a kivégzésének az évfordulóján a mostani miniszterelnök odamegy a szoborhoz, és elmondja, hogy kik voltak a huszadik század jelentős miniszterelnökei, nem voltak ők olyan sokan”.

Mit is mondott Dávid Ferenc? Ismételjük csak meg: „Orbán másodszor is kisajátítja június 16-át...”? Nem jár messze az igazságtól! Mi sem mutatja jobban, mint az is, ahogy a kormánypárti médiában megjelenő emlékező cikk fogalmaz: „Abban sincs vita, hogy annak a harminc évvel ezelőtti, százezrek néma demonstrációjával kísért gyászszertartásnak a legfontosabb eseménye Orbán Viktor beszéde volt, amellyel fordulóponthoz érkezett a rendszerváltás. Kósa Lajos lapunknak felidézte: nem véletlen, hogy az utókor arra az egy beszédre emlékszik az újratemetés eseményei közül” – írta a Magyar Nemzet, majd a cikket átvéve az Origo.

Hát persze!

Ismét csak azt tudjuk tanácsolni, hogy olvassák el az Átlátszó cikkét! Amelyet a szerző a következőképpen vezet fel: „Jubileumi évünk van ismét, 30 év, a múltba révedésnek emlékezetpolitikai komisszárja is van, az ötvenhatos hatvanadik évfordulón jól bevált Schmidt Mária – találgathatjuk ezúttal ki lesz a Dózsa Lászlója. Hiánypótlóan ’Rendszerváltáskutatási Közintézet’ is alakult, elnök-vezérigazgatója Bíró Zoltán szaktudós, aki a hajdani MDF-ben a későbbi miniszterelnök, Antall József ellenfele volt, érdemes pillantást vetni”.

U.i.: Kérdés, Orbán megjelenik-e egyáltalán a mai a koncerten és énekelnek-e majd együtt Nagy Feróval? Álltak ugyanis már ők egy színpadon, a rendszerváltás környékén, a „Rendszerváltó házibulin”. Érdekes lenne, ha ismét elénekelnék együtt az „Azok a szép napok” című nótát. Jó pedig az ország, a magyarok számára az lenne, ha ez is a rendszerváltó házibulivá válna...