Novák Katalin: Borkait nem kell kizárni a Fideszből

HírKlikk 2019. október 8. 21:34 2019. okt. 8. 21:34

Az Index megkérdezett több fideszes politikust is, hogy mi a véleményük Borkai Zsolt győri polgármesterről megjelent képekről és videókról.

Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár nem akarta kommentálni az ügyet, Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válaszolt, de azt mondta, mivel nem ismeri a pontos részleteket, és nem vett részt az eseményen, ezért nem tud érdemben nyilatkozni. A Kereszténydemokrata Harrach Péter szerint magánügyről van szó, ezért nem válaszolt.

Novák Katalin hosszabban nyilatkozott. A Fidesz alelnöke szerint, „szerencsétlen dolog”, hogy ez történt, de ezt az érintettnek kell elrendeznie a családjával, ugyanakkor hangsúlyozta: ez a magánvéleménye.

Novák Katalin szerint, ha az a kérdés, hogy Borkai példaértékűen viselkedett, akkor nemmel kell válaszolnia, azt viszont hangsúlyozta, hogy ez ügy csak a győri polgármesterre és családjára tartozik.

Az alelnök elmondta, hogy ugyan nem tartja helyesnek, amit Borkai cselekedett, de nem hiszi, hogy az ügy miatt ki kellene zárni őt a Fideszből. Álláspontja szerint a Fidesz egy nagy párt, nagyon sok taggal, ezért vannak olyanok, akik elbotlanak, hibáznak.