Nyugodjon le mindenki! A kormány ura a helyzetnek

Nagy András 2019. április 19. 11:06 2019. ápr. 19. 11:06

A húsvéti hosszú hétvége előtt tartott még egy kormányinfót a kancelláriaminiszter, amin a szokásos migránsozás és „Jobbanteljesít” típusú kinyilatkoztatásokat követően kérdésekre is válaszolt. Ezek közül az egyik az úgynevezett "STOP kilakoltatás" néven futó civil kezdeményezésről szólt, illetve arról, hogy mit tesz a kormány a megállás nélkül utcára tett családokért.

Gulyás Gergelynek rögtön két válasza is volt. Egyrészt a devizahiteles-mentés: mint mondta, „kivezettük a devizahitelezést Magyarországról, ma ott tartunk, hogy néhány ezer vagy tízezer devizahitel van”. Ez a szuperül hangzó mondat azt sugallja, hogy mindössze ennyi embert érint ma már a 2008 óta tartó hitelválság. Csakhogy ebben nincsenek benne azok, akiknek már a követeléskezelő cégeknél van az adóssága, tehát rég a végrehajtók kezében vannak. A miniszter másik válasza az volt, hogy „ha egyedi esetek vannak, ott a segítség, az Igazságügyi Minisztériumon keresztüli segítség is adott”.

Akkor tisztázzuk: Magyarországon még ma is megközelítőleg hárommillió családot érint a probléma. Ha nem is közvetlenül az utcára kerülés réme, mert sokan még akár az éhezés árán is megpróbálják valahogy fizetni az elszabadult törlesztőrészleteket. Ezt az Adóskamara egyik tagja - maga is devizahiteles - mondta a parlament előtt tartott tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen az összes ellenzéki párt képviselője részt vett. Dr. Hosszú Istvánné szerint kis túlzással azt lehet mondani, hogy a magyar társadalom harmada ugyanúgy keresztre van feszítve, mint ahogyan Krisztust keresztre feszítették.

Magát a STOP kilakoltatás néven futó petíciót pedig A Város Mindenkié civil csoport indította útjára, és alapvetően az ellen tiltakozik, hogy ma Magyarországon semmilyen törvény nem tiltja, hogy gyerekes családokat tegyenek utcára. A csoport szerint az időről időre elrendelt moratóriumok ellenére évente több ezer kilakoltatás történik, ami miatt családok szakadnak szét és gyerekek kerülnek állami gondozásba.

A petícióhoz számos civil szervezet, intézmény és csoport csatlakozott már, mások mellett az Amnesty International Magyarország, a Gyerekesély Közhasznú Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország, az Igazgyöngy Alapítvány, a Magyar Szociális Fórum, a Társaság a Szabadságjogokért, vagy az Utcáról Lakásba Egyesület.