Orbán az elrettentő példa

HírKlikk 2018. december 12. 05:40 2018. dec. 12. 05:40

Ismét hivatkozási alap lett Magyarország az amerikai liberális sajtóban – a tekintélyuralmi berendezkedés elrettentő példája, ezúttal Paul Krugmannak, a New York Times publicistájának a tollából. 

Krugman szerint ha meg akarjuk érteni, mi történik Amerikában, akkor Steven Levitsky és Daniel Ziblatt közös alkotását, a „Miként halnak meg a demokráciák” című könyvet kell fellapoznunk. Abban jól leírják, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan váltak névlegesen demokratikus országok de facto tekintélyuralmi, egypárti állammá, úgy, hogy sehol nem volt klasszikus értelemben vett katonai puccs, tankokkal az utcákon. 

A klasszikus példa – olvasható a New York Times véleménycikkében – a Fidesz, amely nacionalista kormányzó pártként lényegében magához vonta a média oroszlánrészét és lerombolta az igazságszolgáltatás függetlenségét - hangzott el a Klubrádió nemzetközi lapszemléjében.

A magyar kormányzópárt manipulálta a választásokat is, amivel jogokat adott a támogatóinak és jogokat vont el a vele szemben állóktól. A hatalom birtokosa saját érdekeinek megfelelően rajzolta át a választókerületek határait, és úgy változtatta meg a szabályokat, hogy a leadott szavazatok kevesebb mint a felével szupertöbbséghez jutott a törvényhozásban. 

Paul Krugman szerint egyébként Donald Trump elnökké választása a lehető legjobb dolog, ami történhetett az amerikai demokráciával.

A szerző, miután közli az olvasóval, hogy nem, nem bolondult meg, kifejti: a Fehér Ház lakóját diktatórikus törekvésű embernek tartja, aki semmibe veszi a jogállamiságot, továbbá korrupt, és valószínűleg külföldi hatalmak zsebében van. Ám egyúttal lusta, fegyelmezetlen, csak önmagával törődik, és ostoba. 

A demokráciát fenyegető veszély sokkal szélesebb és mélyebb, mint egyetlen ember, és valójában szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az Amerikát veszélyeztető erők nyilvános arca egy ilyen nevetséges személy – véli a cikkíró.

Az amerikai belpolitikai visszásságokat elemző véleménycikkben Krugman egyebek közt kitér arra, hogy a közép-nyugati Wisconsin államban például a republikánusok jogalkotási tevékenységének betudhatóan a novemberi állami törvényhozási választásokon a demokrata párti jelöltek a szavazatok 54 százalékával a képviselői helyeknek csak a 37 százalékát szerezték meg. Más szavakkal „Wisconsin Magyarországot teremtett a Nagy Tavak mentén”.

Forrás: Klubrádió