Orbán bukott politikus Európában

HírKlikk 2019. március 21. 20:24 2019. márc. 21. 20:24

Az Európai Néppárt tegnapi döntése is alátámasztja, hogy „Orbán bukott politikus Európában” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-kampányfőnöke csütörtökön Debrecenben, ahol Harangozó Tamással együtt helyben is elindította a párt tegnap meghirdetett, uniós tagságunkat támogató aláírásgyűjtését.

„A célunk az, hogy sok százezren írják alá azt a nyilatkozatot, hogy támogatják: Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja maradjon” – mondta Ujhelyi.

Orbánról azt mondta: „Lehet, hogy még ezelőtt egy évvel azt az álmot kergette, hogy ő az Európai Unió egyik legmeghatározóbb döntési pozícióban levő vezetője lesz. (…) Mára egyértelművé vált, hogy ez nem történik meg vele.”

„Szégyenpadra ültették” a magyar jogállamiságot leépítő, diktatúrát felépítő politikájáért, ami miatt már a saját politikai pártcsaládja is vizsgálatot folytat.

Ma először már láthatjuk is ennek a következményeit, hiszen a néppárti vezetők mai ülésére már meg sem hívták. A fideszes képviselők ezentúl nem vehetnek részt Európa fontos kérdéseinek előkészítésében, döntéseinek meghozatalában.

„Engem nem az izgat, hogy Orbán Viktor és pártcsaládja milyen viszonyban van egymással. Engem az érdekel, hogy milyen hatása van ennek Magyarországra” – hangsúlyozta Ujhelyi.

„Márpedig kijelenthetjük, hogy a tegnapi döntéssel egyértelművé vált, hogy Orbán Viktor érdekérvényesítő képessége, a haza jövőjének, érdekeinek képviseleti képessége az Európai Unióban a nullával egyenlő.”

A kormányfő már nem képes befolyásolni a magyar agrárium, a magyar munkahelyteremtés, a magyar tudományos szféra helyzetét, de azt sem, mennyi uniós forrás, és miként, „érkezik például Hajdú-Bihar megyébe”, amelynek közössége eddig már több mint ezermilliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást kapott.

Ezért tehát Debrecenben is elindul az aláírásgyűjtés azért, hogy „hazai társadalmi nyomással” akadályozzuk meg, hogy Orbán miatt  az ország kisodródjon az Európai Unióból.

Harangozó Tamás, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese felhívta a debreceniek figyelmét: a sajtótájékoztatóval egy időben zajlik Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti hálózatának ellehetetlenítése miatti második tüntetés, miután világossá vált, hogy a Palkovics miniszter által kicsikart kompromisszum politikai zsarolás eredménye.

Azt mondta: a debrecenieknek, akik joggal büszkék atommagkutató intézetükre, tudományos és oktató tevékenységükre, tudniuk kell, hogy az MTA intézeteivel történtek miatt őket is konkrét kár érheti. Itt élő kutatók és családjaik mehetnek tönkre, hagyhatják el a pályát, ha a kormány nem hagy fel azzal, hogy a tudomány szabadságába „páros lábbal beleszálljon”, és egyszerű kifizetőhellyé vagy kormányzati végrehajtó szervvé tegye ezeket a szellemi műhelyeket.

Harangozó elárulta: nemcsak az uniós tagságot támogató aláírásgyűjtés és a debreceni tudományos közösség miatt vannak a városban: országos kampányaktivista-képző körútjuk egy állomása ez, ahol az európai parlamenti választási kampányról szóló terveiket is megosztják helyi aktivistáikkal.

Forrás: Hírklikk