Orbán korábbi bizalmasa keményen nekimet a fideszes médiának

HírKlikk 2019. június 24. 07:36 2019. jún. 24. 07:36

Kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Orbán Viktor korábbi bizalmasa, Pokol Béla volt alkotmánybíró, aki „Megmocskoló” gépezetek című írásában az SZDSZ-es médiauralommal állította párhuzamba az orbánista propagandagépezetet.

Pokol Béla terjedelmes posztjának elején - amelyet az Alfahír foglalt össze - az SZDSZ médiauralmát idézte fel, amelyről egy korábbi, a pártot vezető ismerőse így fogalmazott: Láttam, hogy a kezükben lévő tömegmédiákra támaszkodva ezek mire képesek, és hogy tudják széttépni a velük szembekerülteket.

Pokol emlékeztet, a szabaddemokraták az akkori teljes média uralásával és a szellemi szektorok - irodalom, színházak, akadémiai-egyetemi szféra stb. – háttérértelmiségének szinte hézagmentes mögéjük beállásával az ellenfelek lejáratására az eszközök legteljesebb palettájával rendelkeztek.

Mint írja, az ő „bértollnokaik” egyetlen intésre ráugrottak a kiszemelt ellenfél politikusra, vagy a jobboldal lassanként megjelenő értelmiségi támogatóira, és egy-egy megnyilvánulásukat negatív fénybe állítva mint viszolyogtató embereket mutatták be sorozatos sulykolással, úgyhogy a nyilvánosság előtt vállalhatatlanok lettek.

Majd rátér arra, hogy a „jobboldalon” (valójában a Fideszben – a szerk.) is látható a „megmocskoló” részlegek felépülése, mellyel kapcsolatban kiemeli, ez csak az SZDSZ munkája technikáinak átvételét és leutánzását jelenti. Pokol azonban úgy véli, ez zsákutca, mert – mint fogalmaz – nem lehet tiszta hittel egy politikai tábor igazát belülről szubjektive elfogadni, és ezt büszkén hirdetni, ha egyben látja a jobboldali gondolkodó és hívő, hogy tábora apparátusának tekintélyes része célzatos karaktergyilkolásokkal és megmocskolásokkal küzd a másik oldal ellen, és nem értelmi síkon.

Pokol Béla a NER egyik szellemi atyja volt, komoly szerepe volt az Alaptörvény megalkotásában is. Mostani írása felfogható egy figyelmeztetésnek, hogy a kormányzat és revolvermédiája még most forduljon vissza a damaszkuszi úton.

Forrás: Alfahír