Orbán: magyarok vagyunk, nem balekok

HírKlikk 2019. február 14. 13:04 2019. feb. 14. 13:04

A mostani haderőfejlesztés célja, hogy bármilyen irányból érkező katonai támadást el tudjon hárítani a honvédség a NATO segítsége nélkül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Figyelőnek.

A Portfolio által szemlézett interjúban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy minden fontos pontban sikerült megállapodni Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel az amerikai-magyar védelmi szerződést illetően.

Fontosnak tartja a NATO-t is Orbán Viktor, de nem gondolja, hogy Magyarország katonai biztonságát a szövetségre lehetne alapozni. "Képesnek kell lennünk a támadások saját erőből való elhárítására is" - fogalmazott az interjúban Orbán Viktor.

Az egyik megállapodás arról szól, hogy közép-hatótávolságú légvédelmi rendszert vesz Magyarország. Oroszországgal kapcsolatosan elmondta: fontos a velük való viszony, viszont Európának az Egyesült Államok nélkül is meg kell tudnia védenie magát egy potenciális orosz támadástól, éppen ezért a magyar miniszterelnök elkötelezett híve az európai közös hadsereg gondolatának.

A kormányfő szerint nincs értelme annak, hogy Oroszországot szankciókkal vágjuk el magunktól ahelyett, hogy a 150 milliós, óriási energiaforrásokkal rendelkező országgal kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatot építenénk ki.

Az interjúban Orbán Viktor elmondta, hogy érdekeltek vagyunk abban, hogy az Északi Áramlat déli ikertestvére is megépüljön, mert "az Ukrajnán keresztül érkező gáz jövője kérdéses" és abban is, hogy Románia minél több gázt tudjon kitermelni. A horvát LNG-terminál kapcsán, melybe amerikai cseppfolyós gázt táraznának be, Orbán annyit mondott, hogy

magyarok vagyunk, nem balekok, nem fogunk senkitől a piaci ár felett vásárolni energiát.

Forrás: Portfolio