"Orbán nem csak magát, Magyarországot is a perifériára löki"

Nagy András 2019. március 5. 11:41 2019. márc. 5. 11:41

A Néppártnak nagyon régóta lépnie kellett volna már az ügyben, ha valóban az európai értékek mellett áll – nyilatkozta Ujhelyi István a Hírklikknek annak kapcsán, hogy a hírek szerint elindul a Fidesszel szembeni kizárási eljárás az Európai Néppártban (EPP).

Orbánék masszív Európa-ellenes politikát folytatnak, szövetségeseik ma már szinte csak a szélsőjobboldalon vannak. A Fidesz nem csak magát, de Magyarországot is az európai perifériára löki az idióta illiberalizmusával – reagált az MSZP-s politikus.

Ujhelyi szerint a Néppárt továbbra is sunyin tűri, hogy a CEU-t elüldözzék, a civil szervezeteket továbbra is vegzálják és megbélyegezzék, vagy hogy a kormányfő családjáig érő korrupciós ügyben a fideszes legfőbb ügyész még egy néppárti kezdeményezésű parlamenti meghallgatáson is gyáva legyen részt venni.

A szocialista európai parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy Manfred Weber EPP-frakcióvezető számtalanszor beszélt már arról, hogy a Fidesz – például a felsőoktatási törvény erőszakos módosításával – túlment a határon, hogy átlépték a vörös vonalat. Ennek ellenére a Fidesz ma is az EPP teljes jogú tagja.

Ami tulajdonképpen az európai jobboldal és Orbán magánügye lenne, ha nem lenne kihatással minden magyar életére – mondja Ujhelyi István. Azzal ugyanis, hogy a Fidesz mindenkivel gyűlölködik, érdemben csökkenti az esélyeinket a következő hétéves költségvetés forrásainak elosztásáról szóló tárgyalásokon – teszi hozzá.