Orbán pórázon tartja az egyházakat

HírKlikk 2019. augusztus 26. 11:45 2019. aug. 26. 11:45

Kommunista találmány, hogy a politika és a vallás két különböző dolog. Az állami média szerint ezt találta mondani Kövér László Balatonszárszón, a reformátusok konferenciáján, amelyen a kereszténydemokráciáról és az egyházak közéleti szerepvállalásáról volt szó.

A Klubrádió Esti gyors című műsorában megszólaló Gábor György vallásfilozófus szerint megszokhattuk már, hogy a házelnök sok mindenhez nem ért, így rendszeresen ideológiai zagyvalékokkal vegyíti mondandóját. Most például önfeledten lekommunistázta az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáit, akik pontosan tudták, hogy vallás és politika két különböző dolog, ezért is írták bele az alkotmányba, hogy a kongresszus nem hozhat olyan törvényeket, amelyek kiemelnek, vagy netán el akarnak némítani egyes egyházakat.

Úgy 30 évvel ezelőtt egyébként a Fidesz is hasonló véleményen volt. Most pedig vannak szeretett, dédelgetett egyházaik és olyanok, amelyektől még magát a státuszt is elvették. A politika pórázon tartja az egyházakat – mondta Gábor György. Azok kapnak nagyon-nagyon komoly finanszírozást állami pénzből, amelyek megteszik a megfelelő politikai szolgálatokat, azaz beállnak a hatalom politikai céljai mögé.

Úgy látszik, Kövérnek az tetszik, amit a pártállam művelt még a rendszerváltás előtt sokféle eszközzel, például az egyházi besúgóhálózat működtetésével.

Forrás: Klubrádió