Orbán utasította Tarlóst, hogy ne tartsa be a 11. parancsolatot
A Fidesz mindenkit megb@szhat, írtam szűk két héttel ezelőtt, mégpedig annak kapcsán, hogy Wittinghoff Tamás valóságos, László Imre kitalált szex-ügyét tárták a nyilvánosság elé. Nos, azóta az derült ki, hogy nincs teljesen igazam. A szó szoros értelmében semmiképp, hiszen ha Borkai Zsolt maga nem is a Fidesz, de a róla nyilvánosságra került felvételek és azok utóhatásai azt mutatják, hogy még sem igaz az első mondat állítása. Máminthogy mindenkit...
Ez az aktus ugyanis jelentősen átrajzolta az önkormányzati választás utolsó napjait, de hogy ténylegesen sokkoló hatással-e, az csak a végeredmény ismeretében derül ki. Ha Hiller István állításából indulunk ki, vagyis abból, hogy az utolsó hetvenkét óra dönti el, ki nyeri a választásokat ott, ahol szoros a harc, nos akkor a Fidesz jelöltjeinek semmi esélyük nincsen.
A kormánypárt jelöltjei és kampánya lényegében eltűntek az utolsó napokra; a beszámolók szerint szinte minden nagyobb településen témává vált a volt olimpikon körül kirobbant botrány. A Fidesz potentátjai közül egyedül Tarlós István vállalt szerepet, ő azt mondta, amit ilyenkor normálisan mondani lehet. Nem köntörfalazott, nem relativizált: kétszer is egyértelművé tette, hogy szerinte Borkainak távoznia kell.
De azért ne feledjük, hogy nem volt ez a kezdetekben így: a főpolgármester először nyilatkozva még oda tette a hangsúlyt, hogy a dolog nem a fővárosban történt, vagyis neki nincs vele különösebb dolga. Hogy miért váltott később Tarlós radikálisabb hangnemre, azt csak találgatni tudjuk, de azért feltehetően nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk: Orbánnal és a Fidesz tanácsadóival egyeztetett módon váltott hangnemet.
Ő nem engedhette meg az óvatoskodást, itt Budapesten semmiképpen nem. Az a várakozása Orbánnak, hogy a Borkai-ügy kezelhető lesz helyi szinten, megállítható azzal, hogy ha a magánügy-kategóriájába sorolják, látványosan megbukott.
A vihar elsöprően jelent meg a fővárosban, eltakarítva az útjából a Wittinghoff-videót, vagy a kispesti ügyeket. És nem pusztán azért, mert az ellenzék – némi késéssel ugyan – rákapaszkodott a témára, hanem mert olyan mértékben kontrakarikírozta a Fidesz politikáját, a keresztény erkölcs és a keresztény szabadság szólamait.
Hiába hirdette meg a párt elnöke a két héttel ezelőtti kongresszusán a 11. parancsolatot, miszerint ne mondj rosszat fideszes társadról, kénytelen volt Tarlós számára felmentést adni.
Kénytelen, mert Budapesten a pozíció megőrzéséhez szükség van azon baloldali szavazókra és bizonytalanokra, akik inkább a stabilitás mellett állnak, akik nem akarják, hogy a következő időszak egy Budapest-kormány háborúról szóljon. Márpedig, ha Tarlós ott marad a puha, elkerülő, óvatoskodó álláspont mellett, az könnyen Karácsony karjai közé lökheti a választókat.
Nem állítom, hogy Tarlós erkölcsi mércéjétől távol állna Borkai elítélése, de véleménye egyértelművé tételéhez bizonyára engedélyre volt szüksége. A Fideszben ő, csakis ő képviselhette a moralitásnak ezt a szintjét, mások vagy bagatellizálták az esetet, vagy inkább meg sem szólaltak. Mint például maga Orbán Viktor. Pedig, ha valakinek, neki mindenképpen ki kellett volna állnia a nyilvánosság elé, hogy legalább pontosítsa kongresszusi beszédét. Korrigáljon annyiban, hogy kijelenti: mégsincs minden fideszes egy vérből, és a bajtársiasságba nem fér bele az orgia, a drog és a korrupció sem.
Orbán azonban ezt nem tette meg, sőt – és ez sem történhetett másként – ő maga akadályozta meg, hogy Borkai a választások előtt lemondjon az indulásról. Az éppen Franciaországban tartózkodó miniszterelnök pillanatnyi kiesése hatalmas zűrzavart okozott a berkeken belül; neki kellett megállítani a harakirire készülő Borkait, és neki kellett azonnali hatállyal rendre utasítani az eltévelyedő, és egy rövid időre újsággá vedlett Magyar Nemzetet; nehogy már ők ítélkezzenek erkölcsileg a győri polgármester fölött. (Nem lennék meglepve, hogy ha az esetnek később személyi következményei lennének, annak ugyanis, hogy a Borkai lemondását követelő írásuk rövid időre kikerült a nyilvánosságra, és mire lekerült onnan, addigra bejárta az egész magyar sajtót, mínusz kormánypártiak.)
A zavar persze az orbáni intézkedések ellenére is az utolsó hetvenkét órára a Fideszben általánossá vált, miközben az ellenzék, a Borkai-ügytől új muníciót kapva még erőteljesebb harcot indított, legalább is a fővárosban és Győrben mindenképp. Karácsony szombaton végigjárta az összes kerületet, a momentumosok a vidéket igyekeztek felrázni, mégpedig azzal a közös mondattal, hogy nincs két Fidesz.
Borkai nem csak Győrben van; korrupció, a drogozás, a kurvázás, a hazudozás általános tulajdonsága a Fidesznek. Talán nem túlzás – 90 százalékos kormánypárti médiafölény ellenére sem -, hogy az adriai kaland végigfutott az országon is. Ám korántsem biztos, hogy hatása elegendő lesz ahhoz, hogy áttörést hozzon el, hogy megroppantsa véglegesen a Fidesz hatalmát. Még abban is erős a bizonytalanság, hogy egyáltalán Győrben eredményez-e változást polgármesterük lebukása, könnyen lehet, hogy a történtek ellenére újraválasztják Borkait. Ma nincs az a közvéleménykutató, aki megkockáztatná az eredmény megjóslását, akár Budapesten, akár a szoros versenyt ígérő vidéki településeken.
Vasárnap délben pusztán annyit állíthatunk: van esély a változásra. Ne feledjük: 2010-ben az önkormányzati választások roppantották meg a baloldalt olyannyira, hogy az országos vereség után helyben is át kellett adniuk a hatalmat a legtöbb helyen. A Borkai-sztori egyértelművé tette ugyan, hogy ténylegesen mit is jelent az orbáni kijelentés, azaz, hogy ők egy vérből vannak, mit jelent a 11. parancsolat, de egyáltalán nem állítható, hogy ez mindenki számára világossá vált. Más helyen, más országokban, valódi demokráciákban ki merném jelenteni: az Adria-Győr útvonal vége a Karmelita kolostor; Fekete Pákó dala (add ide a didit) azonban még csak Győrben vált állandó kísérőzenévé. A didi ott van az ő kezükben.
Na az az, amit nem kellene átvenni.
