Orbán Viktor miatt szidalmazták Kudlik Júliát

HírKlikk 2019. április 30. 06:59 2019. ápr. 30. 06:59

Negyven évig tévézett, tizennyolc éve nincs a képernyőn Kudlik Júlia, aki egy időben a politika színpadán is feltűnt, a nemzeti konzultáció háziasszonya volt.

Semmiféle fizetséget nem volt hajlandó elfogadni, s nem lépett be egyetlen pártba sem, mégis sokan támadták – írja az áprilisi Bors Extra, megemlítve egy történetet, amelyet az egykori tévés személyiség az Újbuda című újságnak mesélt el.

- Egy úr küldött nekem egy bántó levelet, szinte az összes létező sértést rám zúdította. Mivel a feladó neve és címe is meg volt adva, úgy döntöttem, személyesen járok utána, hogy vajon mivel sikerült ennyire magamra haragítanom őt. Engem úgy tanítottak, hogy üres kézzel nem illik beállítanom senkihez, ezért úgy gondoltam, meglepem egy üveg pezsgővel. Mondanom sem kell, micsoda meglepetést okoztam az úrnak, amikor megérkeztem hozzá, és kedvesen megkértem, mesélje el, mivel bántottam meg olyan nagyon. Kiderült, hogy mélységesen csalódott bennem, amiért Orbán Viktor mellett látott. Körülbelül húsz perc beszélgetés után sikerült rendeznünk a konfliktusunkat. Elmondtam neki, hogy az én feladatom ott a kérdezés, és nem a politizálás volt, amelyben végül egyet is értettünk és barátságosan váltunk el egymástól - idézi a kerületi újságban megjelenteket a Bors Extra.

Forrás: Bors Extra