Orbánék most azt rombolják le, amit akkor felépítettek

HírKlikk 2019. augusztus 16. 11:52 2019. aug. 16. 11:52

A rendszerváltást zömmel olyan értelmiségiek csinálták végig, akikről mélyen hallgat vagy rágalmakat terjeszt a mai kormányzati propaganda – mondta a Magyar Narancsnak adott interjújában Bozóki András, aki alapítóként 1993-ig volt tagja a Fidesznek, többek között a szóvivői feladatokat is ellátva. 2005 elejétől 2006 júniusáig, az első Gyurcsány-kormányban a nemzeti kulturális örökség minisztere volt.

A pártot közvetlen közelről ismerő Bozóki szerint a Fidesz a jórészt vidékről indult első vagy második generációs fiatal értelmiségiek és félértelmiségiek pártja lett. Inkább az utóbbiaké, mert nekik nem volt idejük elsajátítani az értelmiségi hivatást, hiszen útjuk az egyetemről szinte egyenesen a parlamentbe vezetett.

Szerinte a Fidesz egyszerre volt radikális és pragmatikus szervezet, ami szokatlan kombináció forradalmi átalakulás idején, mert a radikális pártok szerte a világon általában ideologikusak. De a Fidesz – vélekedik - csak addig volt liberális, ameddig a korszellem is az volt. A párt vezetői fiatal életkorukhoz képest jelentős időt töltöttek el zárt, maszkulin közösségekben (katonaság, szakkollégium, focicsapatok), ahol a legfőbb érték az együvé tartozásból fakadó betyárbecsület volt.

Bozóki cáfolja az úgynevezett rózsadombi paktum, azt szimpla kitalációnak tartja. Elmondása szerint 1988-tól kezdve az ellenzéki oldalon végig ott volt Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, akik arcukat, nevüket adták a rendszerváltó folyamathoz. „Ők csak tudják. Ők most azt rombolják le, amit akkor felépítettek”.

Emlékeztet: a kerekasztal-tárgyalások teljes szövege húsz éve rendelkezésre áll, ami pontosan azért jelent meg, hogy ne lehessen ezekről az ügyekről többet hazudni. Meglepetéssel veszem észre – mondja -, hogy e téren immár a történelmi tények sem képeznek akadályt a múltat átírni szándékozó jelenbeli politikai propagandistáknak.

Forrás: Magyar Narancs