Orbánék trükköznek az egészségügyi dolgozók béremelésével

HírKlikk 2019. június 17. 09:22 2019. jún. 17. 09:22

Azonnali egyeztetést kérnek a kormánytól az egészségügy érdekvédői, miután a Magyar Közlönyben megjelent pénteken, majd egy nap múlva Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is bejelentette: 8 százalékkal emelik a szakdolgozók és a védőnők bérét.

Azóta az érdekvédők számára az is kiderül: ez nem egy új béremelés, hanem az a 8 százalék, amelyre még 2016-ban vállalt kötelezettséget a kormány - írja a Népszava.

A most bejelentett emelés fedezete 15 milliárdot igényel a költségvetésből a következő 6 hónapban. Ez azért érdekes, mert Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter május közepén még arról beszélt: a mostani emelés 35 milliárdba kerül majd. Vagyis az érintettek okkal következtethettek arra, hogy jóval, magasabb, akár mintegy 16,5 százalékos béremelésre is számíthatnak az idén.

Forrás: Népszava