Óriási bajok az oktatásban, megbukott a kormány oktatáspolitikája

HírKlikk 2019. szeptember 8. 06:41 2019. szept. 8. 06:41

Számos ellentmondó hír jelent meg az oktatás, ezen belül a felsőoktatás további rombolásáról – mondta Hiller István az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Az őrült centralizáció, ami az elmúlt fél évtizedben lefolyt a közoktatásban, és az, ami az akadémiával történt, azok között koncepcionálisan direkt kapcsolat van. Minden, ami nem a kormány által befolyásolt, amit nem közvetlenül tudnak irányítani, azt ellenfélnek tekintik, sőt, úgy gondolják, hogy az nem is működik jól!” – indította az összefüggések megmutatását Hiller István.

„A probléma alapja, hogy a közoktatással valójában nem tudnak mit kezdeni” – folytatta. „Megbukott a 2011-es nemzeti köznevelésinek nevezett törvény! A színvonal nem hogy megmaradt, hanem csökken! (…) Debrecenben, Miskolcon közpénzből építenek fel magániskolákat, közoktatási intézményeket milliós tandíjért! És mindezt azért, mert helyben mindazok, akik féltik a gyerekeiket és nem akarják az állami közoktatásba adni, igénylik a színvonalas közoktatást, magánintézményekbe menekítik át a gyermeket! Ez egyértelműen azt jelenti, hogy mindaz, amit csináltak 2011 óta, az látványosan megbukott!” – tette hozzá a szocialista politikus.

Hiller az emberek kizuhanásáról is beszélt az oktatásból. A legfájdalmasabb problémának azt nevezte, hogy közel 100.000 –en vannak azok a gyermekek, akik a tankötelezettségi korhatár csökkentésének következményeként nem rendelkeznek semmilyen, tehát általános iskolai, végzettséggel sem. „Ők nem tudnak sem az OKJ-s képzésbe menni, sem egyetemre, sem tovább, mert egész egyszerűen ez a rendszer lezárt, és ma százezer olyan kislány és kisfiú van, akikből szociális segélyen élő felnőtt lesz mindaddig, amíg ez az ocsmány törvény, ami igenis ennek az országnak és a felnövekvő generációknak az érdeke ellen van, nem változik meg.”

Hiller István a centralizációt látja az oktatás színvonalának romlása mögött. „Önmagában az a koncepció, hogy egy Klebersbergről – szegényről – elnevezett központi irodaépületből akarják irányítani Nyíregyházától Zalaegerszegig az összes osztályt és az összes pedagógust, majd ugyan megcsinálják a tankerületi rendszert, de igazából maga az irányítási mechanizmus, az központi, állami és túlcentralizált, ez nem engedi meg azt a fajta szabadságot és alkalmazkodó képességet, ami a közoktatás színvonalának emeléséhez vezet. A nemzetközi felmérések szerint a saját előző ciklusánál is gyengébb a mostani kormány teljesítménye” – tette hozzá az oktatási szakpolitikus.

Hiller a szakképzés átalakítása kapcsán elmondta, „Ebben semmi új nincsen, ez egy 1989 előtti rendszer, ez nem új! (…) A baj az, hogy azok a fiatalok, akik leginkább a szakképzésbe valók, azok kiesnek a közoktatásból, most már lassan 100.000-en. Ráadásul a szakképzésen belül a közismereti tárgyak arányát elképesztően lecsökkentették, megtanítanak nekik most valami gyakorlatit, de kapni fognak egy új technológiát, egy új munkaleírást, és ezek a fiatalok egyszerűen nem fogják érteni, mert az alapvető készségekkel van a baj, amelyet egyébként az előbb említett közoktatás és szakképzés nem tud nyújtani” – sorolta a problémákat Hiller.

„Itt nem az egyes részegységek megváltoztatása, hanem a koncepció és a törvény egészének megváltoztatása az, ami a színvonal emelkedésnek a lehetőségét hozza” – zárta gondolatait Hiller István az ATV Egyenes beszéd című műsorában.