"Parancsuralmi rendszerben nem lehet gyógyítani"

HírKlikk 2019. január 17. 16:00 2019. jan. 17. 16:00

Alulfinanszírozottnak tartja a magyar egészségügyet az MSZP, amely szerint ráadásul a meglévő források jelentős részét el is lopják.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország a hazai összetermék (GDP) 5 százalékát fordítja egészségügyre, ami fele az OECD-átlagának; 200 ezer forintot fordít minden polgár saját egészségügyi ellátására, amit a magánszférában költ el, mert a közegészségügyben nem kap megfelelő ellátást. Tragédia van az ágazatban, amelyet "sarlatánok" irányítanak - értékelt az ellenzéki politikus.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón általa készített felvételeket mutatott a kalocsai városi kórház D épületének állapotáról. Mint mondta, az épület kívül-belül ázik, rohadnak a nyílászárók, hullik a vakolat és kilátszanak az épület vasbetonelemei. Állítása szerint itt üzemel a tüdőgyógyászat.

Korózs Lajos kitért arra, hogy információi szerint a Honvédkórház civil dolgozói tömegesen fognak nemet mondani arra, hogy honvédségi alkalmazottakká váljanak. "Parancsuralmi rendszerben nem lehet gyógyítani" - jelentette ki. 

Elmondta azt is, hogy az MSZP továbbra is sürgeti a kormánytagok VIP egészségügyi ellátásának megszüntetését. Jelezte, miután az Országos Választási Bizottság nem engedte tovább az erre vonatkozó népszavazási kérdést, a párt a Kúriához fordult.

Forrás: MTI/Hírklikk