Parragh úr az audis dolgozókkal elszabadult lóért aggódik

Föld S. Péter 2019. január 30. 06:25 2019. jan. 30. 06:25

Parragh László szerint a győri Audi-gyár csütörtök óta sztrájkoló dolgozói rontják a Magyarországról alkotott befektetői képet, amely eddig megbízhatóságot és kiszámíthatóságot mutatott. Vagyis, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarországról idáig jó befektetői kép alakult ki, ami azt is jelentette, hogy nálunk a dolgozóknak nincsenek erős érdekérvényesítési lehetőségeik, a szakszervezeteik gyengék, vagy ha nem, akkor jó viszonyt ápolnak a kormánnyal. Ilyen körülmények között a dolgozók nem sztrájkolnak, ha mégis eszükbe jutna ilyesmi, akkor ott van a kormány által gondosan kimunkált sztrájktörvény, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy sztrájk megszervezését.

Ebbe az idilli képbe rondított most bele a győri Audi dolgozóinak a sztrájkja, erről mondta most a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Világgazdaságnak, hogy ez a mostani győri sztrájk a lehető legrosszabb pillanatban zajlik, ugyanis Németországban a helyi szakszervezetek erős nyomást gyakorolnak a gyártókra, hogy vigyék haza a külföldi termelési kapacitásaikat. Ehhez a követeléshez jó érv a magyarországi Audi-üzem leállása.

Parragh László egyébként túlzónak tartja a győri szakszervezet követeléseit. – Elszaladt velük a ló, mondta. Ő egyébként a bérfelzárkóztatás pártján áll, de ezt csak megfelelő tempóval lehet végigvinni, nagy ugrásokkal nem, mivel ezt nem követi le a termelékenység és a hatékonyság.

Azt nem részletezte, hogy egy gyári dolgozó miként tud hozzájárulni a termelékenység és a hatékonyság növeléséhez. Túl azon, hogy tisztességesen dolgozik, a termelékenység és a hatékonyság nem az ő kompetenciája, mert alapvetően nem rajta múlik, hanem a gyártás megszervezésétől, a technológia korszerűségétől függ. Amit a dolgozó a maga oldaláról hozzátehet, az annyi, hogy rendesen elvégzi a rábízott munkát.

Nem véletlen, hogy Parragh László nincs nagy véleménnyel a nagy ugrásokról. Nem egészen egy évvel ezelőtt a HVG-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy nem rivalizál a feleségével, Parragh Biankával, aki 2017. március 23-a óta az MNB monetáris tanácsának a tagja. „Amit a feleségem keres, az aprópénz a háztartásban", mondta akkor Parragh. Ez az aprópénz amúgy havonta 3millió forint, ennyit keresnek a jegybankban a monetáris tanács tagjai. Arról, hogy ha ez aprópénz, mennyi, az ami nem számít annak a Parragh-családban, vagyis, ő mennyit tesz be a közös kasszába, az audisok mostani követelését túlzónak tartó kamarai elnök azt felelte: „nem mondok számot, mert irritáló lenne.”

Szerencse, hogy a magyar monetáris tanácsba nem szokás befektetni. Rontaná a befektetői képet és még irritáló is lenne.