Patkánybizottság felállítását javasolja Karácsony Gergely

HírKlikk 2019. május 29. 11:55 2019. máj. 29. 11:55

Egy a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Karácsony Gergely, a három ellenzéki párt által támogatott főpolgármester-jelölt a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, a budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált, a város ugyanis egyre szemetesebb, a patkányok számának emelkedése pedig a "jéghegy csúcsa". 

Karácsony Gergely szerint az általuk javasolt vizsgálóbizottságnak fel kell tárnia, milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzésen, továbbá arról is, hogy a főváros megtett-e mindent a korrekcióra, az állam pedig megfelelően ellátja-e a népegészségügyi feladatokat. Kiemelte, a patkányirtást elnyerő konzorciumról kiderült, nem rendelkezik megfelelő referenciákkal, az árversennyel elnyert közbeszerzés után pedig a korábbi költségek másfélszereséért végzi tevékenységét. 

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője elmondta, a közgyűlés szerdán úgy tervezi módosítani szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), hogy Tarlós István főpolgármesternek a jövőben ne kelljen a képviselőtestület elé vinnie a fővárosi cégekkel, beruházásokkal és kiemelt eseményekkel kapcsolatos döntéseket. 

A DK politikusa szerint ezzel azokat az ellenzéki képviselőket akarják kizárni a döntéshozatalból, akik a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás alapján a fővárosiak többségét képviselik.

Horváth Csaba, az MSZP képviselője hangsúlyozta, olyan városvezetésre van szükség, amelyik kiköveteli a mindenkori kormányoktól azokat a forrásokat, amelyek járnak a fővárosiaknak. Megismételte, a budapestiek átlagosan naponta 20 milliárd forint adót fizetnek be, eközben például a BKV állami támogatása a 2011 utáni 72,6 milliárd forintról az idén 28 milliárd forintra csökkent.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, az ellenzék az EP-választás eredményei alapján újragondolja az őszi önkormányzati voksolásra szóló fővárosi összefogást, ugyanakkor nincs olyan szándék, hogy azon ne közösen induljanak. Megismételte azt is, ragaszkodik az ellenzéki előválasztáshoz, amelyen szívesen megmérkőzik a Momentum jelöltjével is, amennyiben a párt megnevez egy saját főpolgármester-jelöltet. 

Gy. Németh Erzsébet és Horváth Csaba szintén úgy nyilatkozott, közösen kívánnak indulni az őszi önkormányzati választáson.

Forrás: MTI