Piszkosul próbálnak keresztbe tenni Márki-Zaynak a fideszesek Hódmezővásárhelyen

Nagy András 2019. február 9. 12:35 2019. feb. 9. 12:35

Zseniális taktikai húzásnak tűnik minimum megakasztani, rosszabb esetben ellehetetleníteni egy 44 ezres nagyváros fejlődését, kizárólag azért, mert a polgármestere nem a „mi kutyánk kölyke”. Márki-Zay Péter mesélt a Hírklikknek a pénteki hódmezővásárhelyi közgyűlés tragikomikus jeleneteiről.

Idén egy, és jövőre még egymilliárd forintot szavazna meg a városi költségvetésből a hódmezővásárhelyi Fidesz az ottani kórház felújítására. A független polgármester szerint ezt a kiadást ugyanakkor a város amúgy is ingatag költségvetése nem bírná el, vagyis a város működése kerülne lehetetlen helyzetbe. Pénteken nagy adok-kapok ment a helyi közgyűlésben az idei költségvetésről, a történtekről számolt be a Hírklikknek Márki-Zay Péter.

A polgármester elmondta, a fideszesek a város durván 20 milliárd forintos költségvetéséből akartak elkülöníteni egymilliárd forintot a helyi kórházi osztályok felújítására, amivel egyébként beismerik, hogy az egészségügyet katasztrofális helyzetbe hozták. Márki-Zay világossá tette, hogy ennek az összegnek nincs fedezete a tervezett büdzsében, így vagy hitelt kell fölvennie a városnak, vagy más fejlesztések rovására lehet csak előteremteni. A közgyűlés levette a napirendről a költségvetést, és keddre egy rendkívüli közgyűlést hívtak össze, mivel a törvény szerint a jövő hét péntekig el kell fogadni a város idei büdzséjét.

A vita ettől függetlenül tovább folytatódott, mégpedig azon, hogy a városvezetés részéről beterjesztett, a bevételeket és a kiadásokat kiegyensúlyozó költségvetés a Fidesz számára csak úgy elfogadható, ha a kórházfelújítást és az építményadó csökkentését célzó javaslatuk is belekerül. Csakhogy a polgármester szerint a kormánypárti képviselők ezzel egy 1,3 milliárdos lyukat ütnének a büdzsén, amire felelős városvezetőként nem mondhatott áment. „A Fidesz nyilván arra játszik, hogy én oldjam meg ezt, azaz a költségvetés is egyensúlyban legyen, és a fejlesztés is megmaradjon” – mondja, hozzátéve: ha ezek közül valamelyik nem teljesül, máris van egy adu a kezükben az őszi önkormányzati választásra.

És itt kezd érdekes lenni a történet. Az önkormányzat eddig minden évben egy egymilliárd forintos rulírozó folyószámlahitelt vett fel a város bankjánál, a kormányzati befolyás alatt álló Takarékbank azonban idén példátlan módon először politikai kockázatokra hivatkozva visszautasította, majd azt mondta, hogy csak szeptember 15-ig nyújt hitelt, holott az összes többi önkormányzat december 31-ig vehet fel ilyen jellegű átmeneti kölcsönt.

A cél nyilvánvaló: nehogy a vásárhelyi vezetés az őszi kampány végéig bármilyen saját fejlesztésbe, például útfelújításba bele tudjon fogni. Később a bank levelet küldött a polgármesteri hivatalnak, amelyben közölték: hajlandók hitelt adni akár december 31-ig is, de az ajánlatba beleírták, hogy csak közgyűlési jóváhagyás mellett. Erről a levélről hivatalosan a Fidesz-frakció tagjai nem tudhattak, mégis azzal jelentkeztek a tegnapi közgyűlésen, hogy idén nem engedélyezik a rulírozó hitelt sem, ami egyébként minden évben volt, a fideszes időkben is. Ebből a reakcióból a polgármester szerint nyilvánvalóan kiderült, hogy a háttérben egyeztetések folytak a bank, illetve helyi Fidesz, sokak szerint a szálakat mozgató Lázár János között.

Arra a kérdésre, hogy mi következik most, Márki-Zay Péter végül azt felelte, hogy ő világossá tette a közgyűlésben, hogy a kórházfelújítás fedezete kizárólag bevételnöveléssel, hitelfelvétellel, vagy más beruházások kihúzásával teremthető meg, a döntés a fideszes közgyűlés kezében van. Kíváncsian várja, hogy a fideszesek meddig játszadoznak még egy város jövőjével, puszta politikai haszonlesésből.

Ami biztos: az önkormányzatokra vonatkozó törvény szerint február 15-ig, azaz jövő hét péntekig el kell fogadni a város 2019-es költségvetését, a helyi Fidesz pedig egy héttel a határidő előtt úgy csinált egy közel másfél milliárdos lyukat a beterjesztett büdzsében, hogy azzal nyilvánvalóan nem használ, csak árt a városnak.