Pokorni is mehet a lecsóba

Nagy András 2018. december 11. 17:42 2018. dec. 11. 17:42

„Évente tízezer gyerek megy a lecsóba” - Pokorni Zoltán erős kritikával beszélt a kormány oktatáspolitikájáról, a kormány szerint azonban a XII. kerületi polgármester már rég nem tudja, mit beszél. Pokorni nem kívánt reagálni.

A hosszú évek óta hallgatásba burkolózva, XII. kerületi polgármesterként politizáló Pokorni Zoltán november végén váratlanul megszólalt egy közpolitikai témában, méghozzá saját szakterületét érintve, a közoktatás ügyében. Egyesek szerint, fajsúlyát tekintve az év politikai mondata hagyta el a polgármester száját a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének születésnapi rendezvényén, amikor kimondta: „évente tízezer gyerek megy a lecsóba, aki nem tud olvasni, nem lesz munkája, és mi fogjuk eltartani őket”.

Önmagában ez persze még nem szenzációs: oktatási szakértők, ellenzéki szakpolitikusok szinte naponta elmondják, milyen rövid és hosszú távú károkat okoz az Orbán-kormány által 2010 óta következetesen butított, központosított iskolarendszer. Ám az, hogy egy aktív fideszes politikus, ráadásul pont Pokorni mondta mindezt, rögtön érdekessé tette a kijelentést.

A kimondva, kimondatlanul hegyvidéki remeteségben élő polgármester nyilatkozatából két dolog is kiderült: az egyik, hogy az országos közügyekben való hallgatása nem feltétlenül jelent a NER világába való beleegyezést. Másfelől: azon azért már a megrögzött Fidesz-szavazók is elgondolkodhattak, hogy éppen Orbán egykori oktatási minisztere, az „ő kutyájuk kölyke” fogalmazott meg erős kritikát az orbáni oktatáspolitikáról.

Persze nem a Fideszről lenne szó, ha ne jött volna valami innovatív reakció. Palkovics László tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként egyebek mellett a Pokorni-féle lecsóba is beletenyerelt, a műsorvezető ugyanis a közoktatásban zajló folyamatokkal kapcsolatban kérdezte.

Az innovációs miniszter szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy a gyerekek ne vesszenek el az iskolarendszerből. Párttársa mondatára pedig egyszerűen úgy reagált, hogy Pokorni Zoltánnak érdemes lenne az aktuális statisztikákat tanulmányozni. Palkovics akkor sem jött zavarba, amikor emlékeztették: Pokorni Zoltánnak szakterületéről van szó. "Az már régen volt” – reagált.

Az, hogy Palkovics szerint Pokorni nem naprakész közoktatás-ügyben, egészen újszerű kommunikációs irány a Fidesz részéről. A naprakészség ugyanis igen relatív fogalom, ebből adódóan gyakorlatilag bárkire rásüthető az ellenkezője. Vagyis aki ma még képben van, holnapra könnyen képen kívül kerülhet. Onnantól aztán nem számít sem az oktatáspolitikusi véleménye, sem az, hogy városvezetőként napi szinten látja, mi zajlik a kerületében működő iskolákban.

Palkovics László tegnapi szavaival kapcsolatban kerestük Pokorni Zoltánt: a XII. kerületi önkormányzat sajtóreferensétől azt a választ kaptuk, hogy a polgármester nem kíván reagálni.