Polgári értékeket valló egyetemisták havi hatvan rongyért fényezik a Fideszt

Föld S. Péter 2019. július 8. 07:10 2019. júl. 8. 07:10

Havi hatvanezer forintot fizetnek azoknak a polgári értékeket valló egyetemistáknak, akik az interneten írandó cikkeikben, hozzászólásaikban pozitív üzenetekkel bombázzák a közvéleményt. Elmondják, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg vannak elégedve, sőt, hamarosan még a mostaninál is minden jobb lesz. Az ösztöndíjat a Szövetség az új nemzedékért alapítvány folyósítja, melynek székhelye a Fidesz székházában van bejegyezve, s alapítója Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő. A felhívás a megyei napilapokban jelent meg, az ösztöndíj időtartama az önkormányzati választásokhoz igazodik, tehát az azt megelőző időszakban kell nagyon sok szépet és jót elmondani a Fidesz vezette országról és településekről.

Több mindent is gondolhatnánk erről. Elsőként például azt, hogy a Fidesz biztosra akar menni. Vagy azt, hogy teli vannak pénzzel, nem számít, mibe kerül, a számlát végül úgyis mi, adófizető polgárok álljuk. Mindezeket simán gondolhatnánk, de mi mégsem ezt gondoljuk. Hanem az jut az eszünkbe, hogy miként tudnak majd ezekkel a pénzekkel elszámolni. Nem az adóhatóság felé - azt bizonyára megoldják okosba, megvannak rá a módszereik, az eszközeik és az embereik.

Ezzel tehát nyilván nem lesz gond, lényegesebb kérdés, hogy mit gondolnak erről azok a fiatalok, akik némi apanázs fejében erre a munkára vállalkoznak. A legtöbben nyilván nem őszintén dicsérik majd a kormányt és a fideszes önkormányzatokat, nem hülyék, hogy ne lássák, mi van. Valószínűleg poénnak fogják föl ezt a munkát, talán még néhány időzített bombát is elrejtenek a szövegekben. A cikkek megjelenése után bulikat rendeznek hétvégenként, ahol a legjobban sikerült dolgozatokat hatalmas röhögések közepette felolvassák.

De mi lesz azokkal, akik szívből lelkesednek a regnáló hatalomért, és akár ingyen is megosztanák lelkesedésüket másokkal. Ne zárjuk ki, hogy ilyenek is lehetnek az egyetemista fiatalok között, még ha nem is nagy számban. Ha nem is könnyű elképzelni, de lehetnek olyanok, akik szeretik, hogy Budapesten rendszeresen közlekedési káosz van, hol meghibásodás miatt, hol pedig azért, mert éppen felújítják valamelyik nemrég átadott/felújított utat, vagy sínpárt. Talán még olyan fiatalok is akadnak, akik örülnek annak, hogy soha nem volt még ennyire szemetes a főváros, mint mostanában, és soha ennyi fát nem vágtak ki, mint Tarlós István helytartó munkálkodása alatt.

Hogy hány polgári egyetemista írhat majd dicsérő cikkeket havi hatvanezer forintért, azt egyelőre még nem lehet tudni. Attól függ, mire futja a keretből. Mint ahogyan az sem teljesen világos, hogy mi számít dicsérő véleménycikknek, kommentnek: elegendő-e, ha valaki annyit ír, hogy Tarlós István munkája révén Budapest sokat fejlődött, vagy ezt a bornírt állítást tényekkel is alá kell(ene) támasztani.