Publicus: A fideszesek is átszavaznának Karácsonyra

HírKlikk 2019. június 18. 16:53 2019. jún. 18. 16:53

Van néhány százaléknyi Fidesz-szavazó, aki átszavazna Karácsony Gergelyre, az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjére, ha ő lenne Tarlós István kihívója októberben az önkormányzati választásokon – mondta Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője a Klubrádióban.

Karácsony jobban áll az ellenzéki előválasztás jelöltjei között, mint Kálmán Olga, a független, DK-támogatottságú kihívója, de ez a verseny nem lefutott, hibahatáron belüli a különbség – közölte Pulai András.

Arra, hogy felmérésük szerint a kormánypártiak 44 százaléka úgy véli, Kálmán Olga a legesélyesebb, úgy reagált: a kormánypártiak a legkönnyebbnek tartott ellenfelet támogatnák, vélhetően azt érzik, hogy Karácsony lehetne érdemi kihívója Tarlósnak.

A baloldali szavazók egy része fél éve átszavazott volna Tarlósra és átszavazna most is, ha Kálmán Olga vagy a momentumos Kerpel-Fronius Gábor lenne a kihívó. Viszont már látszik néhány százaléknyi Fidesz-szavazó, aki éppen ellenkezőleg, Karácsonyra szavazna át. Jelenleg a Karácsony-Tarlós összevetés 26-27 százalékra áll, fej-fej mellett vannak, Kálmán Olga és a jelenlegi főpolgármester között 20-28 az állás, Kerpel-Fronius Gábor még komolyabb lemaradásban van, 15-28-ra kapna ki a fideszes politikustól.

Forrás: Klubrádió