Riadót fúj a Fidesz

Nagy András 2019. április 30. 12:29 2019. ápr. 30. 12:29

A nagyvárosokba szervezett riadókürtfújó fórumokkal a kormánypárt elsősorban a vidéken élő, alacsony iskolázottsági szintű szavazóit igyekszik mozgósítani, ám Pulai András elemző úgy látja, a migránsokkal való nettó riogatás ma már ebben a szavazói szegmensben is csak korlátozottan működik. Talán ennek is betudható, hogy a napokban új kampányba kezdtek, aminek már semmi köze az elmúlt évek slágertémájához. Igaz, abban hasonlít rá, hogy a józan észhez, és a valósághoz se.

Hétfő óta járják a vidéket a Fidesz országosan ismert arcai, köztük az egyik legharciasabb migránsozónak számító Kocsis Máté, hogy Orbán Viktor bevándorlásellenes hét pontjáról szónokoljanak. Hogy a VIII. kerület polgármestere miért éppen az egri vár alá vonulást választotta a hét első napján, arról nincsenek információink.

Azt azonban az újdonságot nyomokban sem tartalmazó MTI-tudósításból tudjuk, hogy Kocsis és a Fidesz szerint Brüsszel nem megfékezi, hanem szervezi a bevándorlást, ezért a korábbiaknál sokkal fontosabb európai parlamenti választás előtt állunk. Azt egyébként még maga Kocsis is elismerte egri hallgatósága előtt, hogy Orbán Viktor álláspontja ma már „ismert lehet mindenki számára”, de, mint mondta, mégiscsak az embereknek kell eldöntenie az európai parlamenti választáson, hogy hogyan tovább.

Ezekkel a rendezvényekkel kizárólag a saját törzstábora szavazókedvének feltüzelése lehet a célja a Fidesznek – ezt már Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója közölte a Hírklikkel. Az elemző szerint az ilyen típusú riadókürt-fújó fórumokkal a kormánypárt elsősorban a vidéken élő, alacsony iskolázottsági szintű szavazóit igyekszik mozgósítani.

Pulai András ugyanakkor úgy látja, a nettó riogatás ma már ebben a szavazói szegmensben is csak korlátozottan működik. Talán ennek is betudható, hogy a napokban újabb kampányba kezdtek, aminek már nincs köze az elmúlt évek slágertémájához, igaz a józan észhez, és a valósághoz se. Ugyanakkor a Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint a Bangóné-ellenes hadjárat már kétélű fegyver, mert láthatóan az ellenzéki tábort is mozgósítja.

A kormánypárt a következő hetekben egyébként országszerte közel 220 helyszínen tart majd ilyen típus-tájékoztató fórumokat, alighanem az unalomig ismert sablonszövegeket már jó előre bekészítő távirati irodai tudósítók legnagyobb örömére.