Saját fegyverét fordítottuk az EchoTV riportere ellen

Ujhelyi István 2019. január 15. 19:31 2019. jan. 15. 19:31

Hétfőn sunyi módon fényképeket készítettek rólam a Képviselői Irodaház menzáján, majd azt úgy állították be, mintha bármiben is „lebuktam” volna. A teljes hazugsággyár ezzel volt elfoglalva, a kormánygépezet minden bugyrában felköhögték a kreált történetet.

Miközben tehát Kövér László házelnök a parlamentből, Orbán Viktor pedig a kormányinfókról tiltja ki a Fidesz politikájával szemben kritikus - de legalábbis kérdezni merészelő - orgánumokat, addig a közpénzből kitartott lakájmédia sunyin fotózgat a menzán. Ahol egyébként utána kedélyesen falatoznak.

Úgy döntöttem: elég a pökhendiségből és saját fegyverét fordítom a kormánygépezet részeként működő Bohár Dániel és csapata ellen. Ugyanúgy készítettem felvételt róla, ahogyan ő szokta rólunk.

Ha a kormánypárt katonájaként viselkedik, akkor ugyanolyan közszereplő. Alább telefonbeszélgetésünk rövid kivonatát nézhetik/hallgathatják meg, amely során a propagandista előbb tagadja, majd megzavarodva beismeri a sunyi képkészítést. Sőt, önleleplező módon egyenesen nem is újságíróként, hanem már a kormányoldal képviselőjeként beszél, amikor többes szám egyes személyben védekezik. Tanulságos. Ennyit az újságírói szakmát megbecstelenítő, közpénzből eltartott pártpropagandisták működéséről.