Sok budapesti család él életveszélyben

HírKlikk 2019. október 9. 05:30 2019. okt. 9. 05:30

Az idén 1600 esetben állapítottak meg életveszélyt a kémények ellenőrzése során a kéményseprők a fővárosban, vagyis ennyi családot mentettek meg a szén-monoxid-mérgezéstől - közölte a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) ügyvezetője kedden Budapesten.

Kovács Balázs a fűtési szezon elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a családi házak esetében ugyan nem kötelező a kéményseprői ellenőrzés, ám a balesetveszély elhárítása érdekében mindenkinek azt ajánlja, hogy vegye igénybe az ingyenes szolgáltatást.

Elmondta: a fővárosban csaknem egymillió kémény működik és szeptember 30-ig már elvégezték ezek háromnegyedének vizsgálatát.

Az ellenőrzések során ezerből három kémény esetében tártak fel életveszélyes meghibásodást, illetve minden száz kéményből négy esetében állapították meg a javítás szükségességét - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra: a kémények, illetve a fűtőberendezések karbantartása és a lakások levegő-utánpótlásának biztosítása annál is inkább fontos, mert az idén 401 szén-monoxid-riasztás volt a fővárosban, 81-en megsérültek és 4 haláleset is történt.

Kiemelte, hogy felújítás vagy új kémény üzembe helyezése esetén kötelező az ellenőrzés. Kovács Balázs arra figyelmeztetett, hogy a tulajdonosok csak a pozitív kéményseprői igazolás bemutatása esetén fizessék ki a kivitelezőket.

Forrás: MTI