Sokadszor is meg akarják ölni Nagy Imrét

Ön igazán nem egy hangos, minden lehetőséget megragadó harcosa nagyapja emlékének…

Elnézést, máris közbe vágok – de igen, harcosa, évtizedek óta kitartó harcosa vagyok nagyapám emlékének, bár talán nem egészen közismert az ezügyben kifejtett mindennapi, folyamatos munkám. Viszont igaz, nem minden lehetőséget ragadok meg, csak az ügyhöz méltóakat. A „hangtalanságban” egyébként a média is ludas. Napra pontosan fel tudom idézni, mióta „nincs nekem hangom” a magyar médiában, mit is mondtam utoljára… nem a hatalmon lévőket dícsértem. Azóta még a Heti Válasz-nak, esetenként a királyi tv-knek vagy a pannonhalmi apátságnak sem volt szabad engem megszólaltatnia, csak a külföldi médiumokban érdeklődtek irántam.  

…folytatva - most is tartottam attól, hogy nem vállalja az interjút. Mégis megtette - amit köszönök - , miért?

Azt gondolom, már megválaszoltam – a hírklikk.hu írásai felkeltették érdeklődésemet, talán bizalmamat is… elnézést a talán-ért, oly sokszor csalódtam már.

Most mit mondana a nagyapja? Most se kérne kegyelmet?

Természetesen – nem. Miért gondolja, hogy változtatna álláspontján? Most miért vállalná polgártársaival, az országgal közös ügyük, a forradalom árulását? Teljesen lehetetlen feltételezés.

Azt írja egy interjúban a Pesti Srácok: „Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsájtás a kommunistáknak.” – hajlandó kommentálni ezt a szörnyűséget?

Igen, ezek szörnyű mondatok, a „pesti srácok” eme torz szellemi szüleményeit meg fogja őrizni a médiatörténelem. Akkor kezdjük az elején… Miféle bűnökről is beszélhet a Pesti Srácok (bár konkrétan nem fejtették ki)? Amiket unos-untalan szoktak ismételgetni jobboldalon: kitelepítés, begyűjtés… azonban egyikre sem lett volna szükség, ha a jobboldal és Horthy Miklós kormányai, az arisztokrácia és a kurzus kiszolgálói nem döntik a háború halálos ölelésébe hazánkat!

A kitelepítésről szólva: a jobboldali horthysta kormányok bűneinek következményeként ránk kényszerített békeszerződés aláírásakor Magyarország vállalta a magát németnek valló lakosság egy részének kitelepítését, s cserébe vártuk a környező országokból betelepített magyarokat konkrétan a német (sváb) házakba, földekre. A kitelepítéseket idősebb Antall József vezetésével a Népgondozó Hivatal bonyolította. A Nagy Imre mellett dolgozó Bibó István is hallgatólagosan kénytelen volt részt vállalni az intézkedés végrehajtásában. Nagy Imre két és fél hónapig volt belügyminiszter, „gyengekezűsége” miatt váltották le. E ma már mindannyiunk által embertelennek ítélt történelmi tettet az adott világháborús politikai légkörben és környezetben elkerülhetetlennek tartották a nagyhatalmak. Miért lenne egyszemélyben Nagy Imre a bűnös ebben a kérdésben? Egy aláírás miatt? Ezt a logikát követve Trianonért Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár felel, ugye?

Folytatva a „bűnöket” a begyűjtéssel - a rendszer bevezetését a világháború körülményei tették szükségessé, és a békeszerződéskor (a jobboldali kormányok bűnei miatt) ránk rótt háborús jóvátétel állandó fizetése, a megszálló Vörös Hadsereg élelmezése, az éhező magyar városi lakosság ellátása tette szükségessé fenntartását. A begyűjtési terv mértéke valójában az állampárt vezetőinek (s nem a miniszternek, nem Nagy Imrének) a döntési kompetenciája volt, a terhek részletes meghatározásáért az Országos Tervhivatal felelt. Nagy Imre mihelyst önálló döntési jogköre lehetőséget adott számára (1953-1955-ben, első miniszterelnöksége alatt) messzemenően enyhített a beszolgáltatási terheken, a hátralékokat eltörölte és lehetővé tette a tsz-ekből való kilépést is, megszüntette a kuláklistát. Egyébként valószínűnek tartom, hogy ma a lakosság mint „szabadrablást” tartja számon a begyűjtést, nem is tudva arról, hogy valamennyit azért fizettek is az élelmiszerért, s hogy nem az állampárt vezetőinek spájzában történt belőle felhalmozás (ahogy ez manapság szinte természetes – csak a helyszín nem a spájz, hanem bankszámla.).

Ennyit a bűnökről… s hogy voltak-e „jó kommunisták”? Igen. Mint ahogy a jobboldalon is olykor találunk rendes embereket… talán a jelenlegi hatalom gyakorlói közt is… a Horthy-világ elitjében is előfordultak… De kérdem én: a szélsőjobb világában most kezdik előrángatni a kollektív bűnösség elvét, a kettős mérce alkalmazását?  Prohászkánál „lelkiségének” és „teljes életművének” megértését követelik – de Nagy Imre esetében az életében véghez vitt pozitív tettek sem elegendőek a megértéshez, elismeréshez?

Ön egyszer beszélt arról, hogy Nagy Imre ’53-as miniszterelnöki működését minden korban igyekeztek elhallgatni. Miért?

Pontosan azért, mert Nagy Imre sem az eredeti gyilkosok szerint (akkor miért is végeztették volna ki?), sem a mai antikommunistának hazudott rendszer szerint nem tehetett „jót”. Csak a halál gesztusát igyekeznek megtartani életéből, politikai munkásságát, valódi tetteit elhazudják, hogy a saját érdekeik szerint átfesthessék a történelmet. Sem Kádáréknak, sem Orbánéknak nem érdeke egy tisztességes ember, egy „jótevő” kommunista, mert az megkérdőjelezi az ő munkásságukat.

Nem tartja reálisnak, hogy egyszer csak -  ahogy ezt egy szélsőjobbos újságíró mondta a Hír tv-ben -  a kultúrharc jegyében a szoborparkba cipelik az ön nagyapjának a szobrát?

Akár ez is megtörténhet. Érzékelem, hogy már a gyilkosokon is túl szeretnének tenni, a fizikai és szellemi megsemmisítés után ma sokadszor is meg akarják ölni Nagy Imrét. Miért? … Nehezen megbocsátható, ha valaki különb… Pedig például Nagy Imre nélkül 1956 kapcsán (melyről ma az egész világ ismeri Magyarországot) ma csak egy gyorsan levert utcai zavargásról beszélhetnénk. Nehogy abba a káprázatba essünk, hogy a pesti srácok ellen tudtak volna állni a náci német hadsereget leverő szovjet Vörös Hadseregnek! 1956 és a forradalom eredményei – a Nagy Imre által visszaállítatott többpárt-rendszer, a Varsói Szerződésből való kilépés, az ország semlegességének kikiáltása – közös eredmények, még az utcai harcosok sem sajátíthatják ki mindezt maguknak.

Akkor mit kezdhetünk az ilyen mondatokkal? Az olyan történelemszemlélettel, mint amilyet egy másik jobboldali portál közöl és így hangzik: „Nagy Imre nemhogy meghatározó, hanem semmilyen vezetője nem volt a forradalomnak.”?

Ez egy szimpla hazugság. Nagy Imre meghatározó szereplője volt a forradalomnak, s október 28-a után vezetője is. Négy nap konzultációi és tájékozódása után Nagy Imre elkezdte „vezetni” a felbolydult országot, ha úgy tetszik a „forradalmat”. Vagy talán egy utcai harcos tárgyalt volna a szovjet hatalom képviselőivel, az ENSZ-szel, a magyar kormányzattal és szervezetekkel? Egy egyszerű, tanulatlan, gyakorlatlan ember vezette volna az államügyeket, a törvény és jogszabály-alkotást? Ugyan… mindenki ott tette a dolgát, ahol szükség volt rá, nem érdemes megtagadni egymás munkájának jelentőségét. Mintha ma azt állítanánk, hogy Szabó Jani Szegedről (érettségivel, hiányos nyelvtudással) képes lenne az EU-parlamentben a miniszterelnökök vitájában képviselni hazánkat. Ha így lenne, akkor Orbán Viktorra, egy miniszterelnökre semmi szükség, ugye?  Gondolkodjunk már logikusan! Ezen túlmenően egész egyszerűen felháborító és méltatlan, elítélendő, ha mártírjainkat gyalázzák. Egyébként pedig megjegyzem – Puskás mellett Nagy Imre nevét ismeri leginkább a Magyarországon kívüli kulturált világ.

A kormány most azt mondja, hogy semmi nem történt, csak az eredeti állapotot állítják helyre a Vértanúk terén, Nagy Imre pedig méltó helyet kap a Jászai Mari téren. Most melyik megközelítést fogadjuk el: azt, hogy Nagy Imre ugyanolyan megbecsülésnek örvend a kormány részéről, vagy azt, amit a kormányzati sajtó sugall?

A hatalom, az állampárt, a kormányzat évtizedek óta gyakorlott alkalmazója a kettős beszédnek s ezáltal különböző szavazói csoportok megszólításának. Ha becsülnék Nagy Imrét, nyilván nem hagynák ezt a fajta csúnya mocskolódást a kormányzat által támogatott sajtóban megjelenni. Ezen túlmenően persze az ismét felállítandó szobor eszmei üzenete – „vörös-terror”, Horthy és József főherceg avató alakja – sem megvetendő politikai zsákmány a jobboldal számára, hiszen szellemi tápanyaguk éppen ez a korszak. Nem mellékesen megkérdem – hol van a fehér-terror sokszorta több áldozatának emlékműve? Sehol… már csak ezért sem lehet a „nemzet vértanúinak” emlékműve a szelektáltak monumentje, amely már 1934-ben is viták kereszttüzében született és egy politikai kurzus erőszakos szimbólumállítása volt. Ahogyan az lesz ma is.  

Ha felállítják a szobrot a Jászai Mari téren, elmegy az avatásra? Gondolom az nem éjszaka lesz, bár ki tudja? Egyáltalán beavatják az ilyen tervekbe?

Hátulról kezdve – engem egyszerű állampolgárt nem avatnak be a kormányzati tervekbe, nem ismerem szándékaikat, és nem teszem tűzbe a kezem azért, hogy felállítják nagyapám szobrát. Ha fél év múlva úgy kívánják hatalmi és anyagi érdekeik, felállítják, ha nem, hát másképpen lesz… Ma már nem elvek és értékek mentén zajlik a politika, hanem napi érdekek mentén. Egyébként nem, nem megyek el a szobor újbóli avatására. Utána pedig örökké koszorúzni fogom nagyapám szobrát, fejet hajtok előtte – ott és akkor amikor és ameddig csak hagyják. Ezt lélekben most is, szobor nélkül is megteszem minden nap…

Volt egy időszak, amikor ön törekedett arra, hogy nagyapjának személye körül teremtsen politikai egységet. Mikor tett le erről?  

Igen, volt egy olyan időszak hazánkban, mikor lett volna erre esély… hogy egy múltbéli fontos történelmi személy, nemzeti ünnepünk október 23., a magyar forradalom jeles szereplője körül nemzeti konszenzus alakuljon ki. Szép lett volna, de a jobboldal vezetői ezt a lehetőséget is felrúgták. S hogy mikor tettem le szándékomról? Azon túl, hogy nem jószántamból történt, akkor, mikor láttam a (nyílt és vállalt, előre bejelentett jobboldali) törekvést Nagy Imre kiirtására a nemzeti pantheonból és kénytelen voltam szembesülni értékeink rombolásával, a mindent elpusztító politikai hidegháborúval. Ez a szembesülés 2006-tól folyamatos volt, és 2010-re már ordító méretűvé vált a szakadék közös ügyeinkben. Anno talán naiv voltam… A naiv szó eredetileg „természetes”-t jelent, ma már inkább hiszékeny emberre alkalmazzuk. Én bizonyos alapértékekben természetesnek akartam tudni a nemzet egységét– ezt ma már valóban csak hiszékeny emberek gondolhatják így, hála a mai uralkodó elitnek.