Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott

HírKlikk 2024. április 26. 17:15 2024. ápr. 26. 17:15

Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott pénteken Rómában.

A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri Palotájában folytatott megbeszélés végén Sulyok Tamás magyarországi látogatásra invitálta a nagymestert, aki tisztelettel elfogadta azt – közölte a Sándor-palota pénteken az MTI-vel.

„Magyarország büszke ezer éves múltjára, keresztény alapokon nyugvó államára és annak minden örökségére. A Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza, ezért kapcsolataink igen gazdagok" – hangsúlyozza a közlemény.

Emlékeztetnek: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban, s ezt a szellemiséget azóta is őrzik. Segítettek a délszláv háború menekültjein, a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, a 2015-ös migrációs válság során, illetve napjainkban is, a Magyarország szomszédságában zajló ukrajnai háború elől elmenekülők vonatkozásában is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Ferenc pápánál tett látogatást Vatikánvárosban. Részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, valamint a zarándoklatot lezáró szentmisén.

Forrás: MTI