Sunyi módon támadna fel a vasárnapi boltzár

Föld S. Péter 2019. november 13. 18:30 2019. nov. 13. 18:30

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, támogassa azt az elképzelésüket, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek vasárnaponként legföljebb 14 óráig tarthassanak nyitva. Indoklásul a kereskedelemben meglévő, nem mellesleg régóta tudott munkaerőhiányt, valamint környezetvédelmi megfontolásokat hoznak fel.

Arról nincs tudomásunk, hogy Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete már korábban, Tarlós Istvántól is kérte volna a vasárnapi nyitva tartás csökkentését. Amiből akár azt is gondolhatnánk, hogy Karácsony Gergelyben jobban bíznak, mint elődjében, , de nem ezt gondoljuk, hanem egészen mást. Azt például, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete most Karácsony Gergelynek kíván kellemetlenkedni, a nemrégiben munkába állt főpolgármestert szeretné újabb feladattal megtalálni. Pedig, van és lesz dolga Karácsonynak enélkül is, ki kell alakítania az apparátust, és a munkába is bele kell rázódnia.

És, bármennyire is nem szívesen tesszük, azt is meg kell jegyeznünk, hogy meglehetősen álságosnak tűnik a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete részéről környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozni. Leginkább azért, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete eddig nemigen hallatta a hangját hasonló ügyekben. Persze, nekik nem ez a fő profiljuk, ezért is különös, most hirtelen fontosnak tartották, előhozni a környezetvédelem ügyét.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete persze tudja, hogy Karácsony legföljebb szimbolikusan tudná támogatni a vasárnapi nyitva tartás szűkítését. Amivel egyébként egyet is lehet érteni: ha a boltok délután 2-ig tartanának nyitva, az is elegendő volna arra, hogy aki vasárnap szeretne vásárolni, megtehesse.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete azonban elvétette a címzést. Karácsonynak ugyanis – és ezt ők is tudják – nincs ráhatása a nagy kereskedelmi láncok működésére. A szakszervezeteknek azonban lehetne. Ehhez nem kellene más, mint szakszervezetként viselkedni. Nem panaszkodni a felsőbbségnek, hogy tessék már rajtunk segíteni, hanem beleállni a munkába, és azt tenni, amivel megbízták őket a dolgozók. Képviselni a munkavállalókat, megszervezni őket, hogy sokan legyenek, és erőt tudjanak felmutatni, ha odáig fajulnak a dolgok, hogy muszáj konfrontálódni. A szakszervezeteknek ugyanis a munkaadókkal kell tárgyalniuk, adott esetben velük szemben kell fellépniük, eredményt elérniük.

Karácsony ehhez csak díszletként kellett most a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének. Tudják, hogy nem az ő kompetenciája, és hogy van neki baja enélkül is. Nem is akarnak igazából semmit tőle, csak jelzik, hogy bár a munkaadóval nem mernek szembeszállni, ott, hol nincs tét, erősnek mernek mutatkozni.