Szakács: a pécsiek Péterffyt akarják

HírKlikk 2019. április 26. 12:13 2019. ápr. 26. 12:13

A pécsiek Péterffy Attilát akarják polgármesternek és meg is fogják választani – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese az ATV Start című műsorában pénteken. Hozzátette: bízik abban, hogy Mellár Tamás és a nevével fémjelzett Mindenki Pécsért Egyesület – akik sajtóhírek szerint az őszi önkormányzati választáson minden pécsi körzetben saját jelöltet akarnak indítani – meggondolja magát.

Szakács azt mondta: a pártok és több civil szervezet is jelezte: mindannyiuk érdeke, hogy minden pécsi körzetben egy ellenzéki jelölt induljon egy kormánypárti ellen, és hogy független polgármester-jelöltet találjanak, aki mögé be lehet állni.

A jelöltet meg is találták Péterffy Attila személyében, s idén január 4-én be is jelentették, hogy őt támogatja az MSZP, a DK és a Momentum is. Továbbá az LMP és a Jobbik is kinyilvánították, hogy egy jelöltet szeretnének a Fidesszel szemben.

Szakács azt mondta: Pécs élére olyan menedzsertípusú ember kell, mint Péterffy, aki megoldja Pécs problémáját, hiszen a várost a Fidesz kilenc év alatt kétszer is eladósította.

Arra a vádra, hogy Péterffy, mint állítólag Mellár mondta, „a Fidesz B-terve” lenne Pécsett, Szakács kijelentette: biztos abban, hogy nem így van. Hozzátette: egy ilyen váddal egyébként nagyon nehéz bármit is kezdeni; csak cáfolni lehet.

Hozzáfűzte: elképzelhető, hogy Mellár Tamás másfajta kiválasztási módban gondolkodik, például előválasztásban, aminek szerinte „egyetlen párt sem lenne a gátja”; vagy közvélemény-kutatásban.

„Remélem, hogy Mellár Tamás és a Mindenki Pécsért Egyesület meg fogja változtatni ezt a véleményét” a külön jelöltek indításáról – tette hozzá.

Forrás: Hírklikk