Számítanak a nőkre és a nyugdíjasokra a munkaerőpiacon

HírKlikk 2019. szeptember 8. 11:23 2019. szept. 8. 11:23

A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

 A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a foglalkoztatási ráta 3 százalék körüli.

Halmai Péter elmondta: a gazdaság jelenlegi konjunktúrája mellett minden ágazatnak jelentős munkaerő-felvevő képessége van, sőt számos területen - mint például az idegenforgalom, a vendéglátás - már munkaerőhiányba ütköznek. Jelezte: a legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar, ahol jelentős a munkaerőigény.

A szakértő elmondta: a 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen, és példaként a munkaerő-tartalék csökkenését emelte ki.

Mint mondta, rendkívül fontos a női munkavégzés feltételeinek javítása, hogy a nők még nagyobb számban vegyenek részt a munkaerőpiacon, valamint az időskori munkavégzés feltételeinek megteremtése.

Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: az idősebbek között sokan vannak, akiknek a tudása nem nélkülözhető a magyar gazdaság működése szempontjából.

Forrás: MTI/Hírklikk